Hírek

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2013.05.02.

A verseny sikeresen lezajlott. Gratulálunk a döntőbe jutottaknak, a nyerteseknek és felkészítő  tanáraiknak.

Április 24-én és 25-én, két kategóriában (7-8. évfolyam és 9-10. évfolyam) került megrendezésre a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (PKM) szervezésében. A döntőbe összesen 19 településről 32 tanuló jutott be az iskolai, majd ezt követően a megyei, illetve fővárosi versenyekről.

Közel 1000 tanuló  vett részt a különböző szinteken a tavaly decemberben meghirdetett versenyen, a döntőbe jutás tehát már önmagában nagy teljesítménynek számított. Ezt honorálták a verseny szervezői azzal, hogy a döntőt a versenyen kívül szakmai és szabadidős programokkal tarkított két napra szervezték. A tanulók és felkészítő tanáraik részt vettek egy múzeumpedagógiai foglalkozáson, valamint betekintést nyerhettek a PKM könyvtári részlegébe is. Egy-egy előadást tekinthettek meg a döntősök a TIT Budapesti Planetáriumában, a csütörtök délelőtt a Fővárosi Növény- és Állatkert megtekintésével, ennek a napnak a délutánja pedig a Magyar Természettudományi Múzeumban telt el. Ezeket a szabadidős programokat indokolta a verseny idei témája is, a biodiverzitás, a pontos cím a versenykiírásban is olvasható volt: „Sokszínű világ – a biodiverzitás az irodalomban, a művészetekben és a tudományban”. A verseny szervezői e téma kapcsán folyamatosan egyeztettek az OFI Ökoiskola projektjével, az eseményekről a projekt hírlevele is folyamatosan tájékoztatta az érdeklődőket.

Maga a döntő  alapvetően három részből állt: az első fél órában a tanulók egy írásbeli feladatsort töltöttek ki, majd egy választott téma kapcsán igazi könyvtári gyűjtőmunkába kezdtek, használva a helyszín (a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium) állományát és összes lehetőségét, beleértve az internetet is. A második részre másfél óra állt rendelkezésre, ennyi idő alatt kellett a versenyzőknek az adott témát egy ötoldalas Power Point előadásban kidolgozni, s hozzá bibliográfiát szerkeszteni. Ezt követően a szakértő könyvtárostanárokból álló nyolctagú zsűri előtt kellett a beszámolót projektor segítségével bemutatni, a felmerült kérdésekre válaszolni.

A verseny részletes végeredménye itt tekinthető meg, a kétnapos esemény képeiről pedig itt nézhető végig egy diasor.

Csütörtökön reggel került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre a PKM dísztermében, ahol a díjakat Dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója és Dr. Varga Katalin, a PKM igazgatója, a zsűri elnöke adta át. Minden résztvevő könyvjutalomban részesült, emellett az első helyen végzettek 15.000.- Ft-os, a második helyen végzettek 10.000.- Ft-os, a harmadik helyen végzettek pedig 5.000.- Ft-os könyvutalványban részesültek. A zsűri különdíjban részesítette emellett a leginnovatívabb produktum létrehozóját és a kategóriájában a legjobb írásbeli eredményt elért tanulókat.

Minden egyéb –  a versennyel kapcsolatos – fontos információ elérhető  a www.opkm.hu honlap nyitó oldalán a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny ikonra kattintva.

A verseny szervezését, lebonyolítását és díjazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Talán a témának köszönhetően is idén sok további támogatót sikerült szereznünk a versenyhez, íme azok, akik szponzoráltak bennünket könyvekkel, előfizetési lehetőségekkel, ingyenes vagy kedvezményes szabadidős programok biztosításával:

Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest
Jancsó Alapítvány, Tahitótfalu
Könyvtárostanárok Egyesülete, Budapest
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt., Budapest
Növényi Diverzitás Központ, Tápiószele
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest
Mezőgazda Kiadó, Budapest
Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, Budapest
Természetbúvár folyóirat szerkesztősége, Budapest
Természettudományi Múzeum, Budapest
TIT Budapesti Planetárium
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága, Budapest

Köszönjük támogatásukat! És természetesen köszönjük az Országos Versenybizottság áldozatos munkáját is.

A döntőbe jutottaknak, a nyerteseknek és felkészítő  tanáraiknak gratulálunk! Jövőre még több résztvevőre számítunk!

Tolnai József
versenyszervező





további hírek