Néptanítók Lapja

A jelen adatbázis eredetileg nem bibliográfiai megfontolásokból született, hanem egy többlépcsős kutatás háttéranyagaként. Az első lépés az volt, hogy Nagy Péter Tibor irányításával a 2000-s évek elején a pécsi oktatástörténeti doktori program néhány Phd-hallgatója néhány évfolyamnyi Néptanítók Lapját – kutatási gyakorlatként feldolgozott. A kutatásban a Néptanítók Lapja mint a kormány oktatáspolitikájának reprezentánsa képezte vizsgálat tárgyát, hiszen a VKM hivatalos lapja volt. A második lépcsőben a Karády Viktor által vezetett elitkutatás (European Research Council „elites08” kutatás, bázisintézmények: CEU-WJLF) részeként Biró Zsuzsanna Hanna kezdeményezte egy néhány mintaévre kiterjedő folyóirat-adatbázis megalkotását, mely a tanári-tanítói elit publikációs aktivitását volt hivatott bemutatni – s ehhez WJLF-es hallgatókat nyert meg. A harmadik lépcsőben Nagy Péter Tibor (OPKM) és T Kiss Tamás ( Szegedi Egyetem, Felnőttoktatási Kar) irányításával szegedi andragógus MA hallgatók dolgozták fel a maradék évfolyamokat – immár azzal a céllal, hogy a saját korában elkészült (s máig nem digitalizált) 1867-1891 évekre kiterjedő repertóriumot az 1892-1945-ös időszakra is elkészítsék. Ebből a törekvésből egyelőre az 1921-1944-es szakasz valósult meg.

E fázisok során Bakos Angelika, Balatoniné Morvai Valéria , Balázsné Sipos Katalin , Balogh Fruzsina , Bártfainé Molnár Mária , Bátyai Edina , Bednar Beatrix, Bendzsák Csaba, Bene-Kovács Zoltán , Bognár Gergely, Bosznai Réka, Czédliné Bárkányi Éva , Czina Dávid , Csatay Csilla, Cseh László István , Csehó Orsolya , Dékány Dorina , Dombi Mária , Farkas Erika , Fehérné Schlag Veronika, Gál Anikó , Gécsné Fülöp Elvira, Görög András , Görög Anna , Hangya Dóra , Hartmann Magdolna , Horváth Ákosné , Ikotity István , Iványi Máté, Jancsó Benedek , Jarabekné Treplán Mariann , Jelenfi Péter , Kálló-Mekitner Zsuzsanna , Karsai Norbert , Kása Renáta, Kelemen Csilla Andrea, Kiss Tamara , Kolonics Erika , Kolovratnik Gézáné, Kónya Orsolya , Kövesdy Lászlóné, Krnács András , Kulcsár Nárcisz , Laczkó Andrea, Lantos Anita , Lenhardt Annamária, Leszkó Hajnalka , Lőrincz Andrea , Maár Tiborné , Makó Mária , Mayer József , Medvigy Borbála , Meretei Gábor , Molnár Bettina , Morvai Tünde, Németh Zoltán Józsefné Andrea, Oláh Anikó, Paksi Diána , Palkó Imola , Pecze Mariann , Plószné Vágó Ilona, Pusztai Virág , Répási Tamás , Révész Péter , Sáfár Lászlóné, Skalma Gábriel , Szabó Attila , Szalayné Mónus Ildikó , Szécsi Gabriella , Szentpéteri Szilvia , Szóládi Zoltán , Sztankovits Gergely, Szuhanyik Györgyné, Tábor Istvánné , Tajti Gabriella , Takács Árpád , Tamás Mónika , Tasi Emília, Terhes Ilona , Tóth Jula, Tóthné Almási Zsuzsanna , Tóthné Facskó Zsuzsánna , Tóvizi Kitti , Török Ildikó , Törökné Babinszky Mónika , Ungi Ferencné , Varga Ákos Norbert , Vékás Magdolna, Verbai Katalin , Zombai Tamás , Zombori Anita , Zsubori Zsanett kapcsolódtak be a munkába.

Az adatbázisépítés utolsó fázisát Kovács Adrián (OPKM), Kovács László (OPKM), Molnár Imre (OPKM), Nagy Péter Tibor (OPKM), Szűcs László Gergely (WJLF) végezte.

A Néptanítók Lapja 1921-1944-es évfolyamait lefedő adatbázis közel 16000 tételt (cikket) tartalmaz. A címleírásokban – tekintettel a projektben résztvevők nagy számára és a szó szoros értelemben nulla forintos költségvetésre – bizonyosan sok elütés és betűhiba maradt – ennyiben az adatbázis a szokásos könyvtári címleírásoknál gyengébb. A cikkekhez a könyvtárosi képzettséggel nem rendelkező hallgatók rendeltek OPKM tárgyszavakat, ennek minden „kockázatával”. Komoly előnye viszont az adatbázisnak, hogy a szerző neve, a cikk címe, s megjelenési ideje mellett speciális mezőket is tartalmaz. A folyóiratot átlapozó hallgatóknak választ kellett adniuk arra, hogy a „Nekrológ” , „Kitüntetés” vagy hasonló című cikkek kiről szólnak. (Ezt a feladatot 90%-ban teljesítették is). A hallgatók szabadon kitalált tárgyszavakat is rendeltek a cikkekhez. Ha szerepelt a cikk elején vagy végén, a szerző foglalkozását is feldolgoztuk. Külön figyelmet fordítottunk a könyvismertetésekre, így azokra is külön lehet keresni, akár a könyv szerzője, akár címe szerint. (Néhány mezőt csak a találatok kimentése után lehet használatba venni: ilyenek az évfolyamon belüli lapszám és oldalszám, a rovat címe, a cikk nyelve, ill a könyvismertetések kapcsán az ismertetett mű kiadója)

Végezetül javasoljuk a szabadszavas keresés használatát is, mert azzal mindazon szavak „eltalálhatók” melyek az egyes rekordokban bármilyen minőségben (azaz személynévként, címrészletként, tárgyszóként, évszámként stb) előfordulnak. A karakterhibák leküzdésére egyelőre csak az %-jellel történő csonkolást tudjuk javasolni.

Nagy Péter Tibor


Vissza a kereséshez