OPKM

Eötvös József 210. születésnapját szeptember 3-án ünnepeljük, egy zenei témájú írással emlékezünk rá.

Eötvös József zenei világa

„Tegnap volt nálam ebédre Liszt. Leányával Bulownéval jött, papi köntösben. Délután Jolánnal Figaro nyitányát játszotta el négy kézre, később a legnagyobb szívességgel több concert darabot, közötte a Magyar Rapsodiát, melyet tőle 25 év előtt Pozsonyban hallottam.” írta Naplójába 1865. augusztus 21-én Eötvös József. Majd így folytatta: „Anyi időt töltöttünk ifjabb napjainkban egymással, hogy ámbár soha intimitásban nem éltünk, Lisztnek viszontlátása nekem ép anyi emlékeket ébresztett, mint ha régi baráttal találkoztam volna.” A világhírű művész, aki abban az évben az ún. kisebb rendek felvételével belépett a katolikus klérusba, elsősorban a Pest-budai Zenede „negyedszázados ünnepélye” miatt tartózkodott Pesten. Augusztus 15-én – az ünnepségsorozat keretében – az újonnan épült Vigadóban (Redoute), a szerző vezényletével tartották a bemutatóját a Szent Erzsébet legendája című oratóriumának.

Liszt két héttel később tartott jótékony célú hangversenyének programjában is szerepelt a naplóbejegyzésben említett „Magyar rhapsodia” négykezes zongoraváltozata, ekkor azonban már természetesen nem Eötvös második, Jolán nevű lánya volt a partnere, mint a családi „kiskoncerten”, hanem Hans von Bülow, Liszt Cosima első férje.

Eötvös József és Liszt Ferenc ismeretsége az 1839-1840. évi országgyűlés idején kezdődött. Ahogy a korabeli sajtó lelkesen beszámolt róla, „hazánkfia, a’ zongora-nagymester” 1839 végén Pozsonyba utazott koncertezni. Megérkezése napján, december 18-án Batthyány Lajos és felesége adott számára díszvacsorát, Nemeskéri Kiss Pál, Fiume kormányzója pedig estélyt. Ekkor találkozott először a fiatal Eötvös József báróval, aki minden bizonnyal másnap délben, a városi Vigadóban tartott koncertjén – ahol a „legszámosb ’s legválogatottabb közönség gyült össze” – is jelen volt. A Hirnök beszámolója szerint azok, akik csak „a’ billyentyük fölötti uralkodását ’s fesztelen, magát érzeményeinek átadó játszás-modorját emlegetik” nem értették meg, nem érezték át teljességében az előadást. A kritikus egyenesen „égies magasztaltságról”, a „tisztán szellemi gyönyör’ kéjelgő érzetéről” és „dicsőületi érzetmerengésről” írt tudósításában. Liszt mindhárom pozsonyi koncertje hatalmas sikerrel zajlott le. A beszámoló szerint december 20-án, a Városi Színházban tartott előadása során „egy nemzeti darabnak eljátszása által, mi olly viharos tapsot és éljenzést szült, kezdetben és végezetkor, minőt művészi utazása’ folytában aligha nyert”. A hallgatóságból szűnni nem akaró éljenzést kiváltó darab a Rákóczi-induló volt. A népszerű művész tiszteletére néhány napos pozsonyi tartózkodása alatt több fogadást is tartottak, valamint Batthyány Lajos mellett Eötvös volt az, aki őt a főrendi tábla ülésére elkísérte.

Eötvös, a nemesi családokra jellemző szokás szerint gyermekkorában tanult zenélni. Flótán, oldalfúvós furulyán játszott, s még közönség előtt is fellépett. Pulszky Ferenc feljegyzéseiben olvashatjuk, hogy apjának, Eötvös Ignácnak 1827-es főispáni beiktatásának ünnepségén, Eperjesen előadott Csalódások című Kisfaludy vígjáték nyitányában még egy flótaszólót is előadott. Bár inkább csak kedvtelésből zenélt, fiatalkorában (1832 körül) még rövid zongoraművet is írt, mely azonban elveszett. Ezt persze inkább tekinthetjük ifjúkori zenei kalandnak, mint egy zeneszerzői pályafutás első kísérletének.

Az élete folyamán számos közéleti funkciót betöltő Eötvös, mint zeneértő és zeneszerető ember 1845-től két éven keresztül a Pest-budai Hangászegyesület választmányának elnöki tisztét is ellátta. Az egyesület célja hangversenyek szervezése, a befolyt összegből pedig a zenei oktatás segítése volt. Erre az időre, 1846-ra esett Liszt Ferenc második magyarországi koncertkörútja, melynek során a Nemzeti Színházban tartott előadásának bevételét egy Nemzeti Conservatórium létesítésére ajánlotta fel. Erről Liszt levélben tájékoztatta Eötvöst, a választmány elnökét. A művész pesti tartózkodása alatt személyesen is találkoztak. Mások mellett „Pepi báró” is részt vett a városligeti Bartl-féle villában és annak kertjében május 11-én Liszt tiszteletére tartott, egészen másnap reggelig nyúló estélyen.

1856-ban a Budapesti Viszhangban megjelent egy rövid hír, mely szerint Eötvös szöveget szándékozik írni egy Liszt Ferenc által tervezett operához. Ebben az időben Eötvös gyakori vendége volt azoknak a művészösszejöveteleknek, melyeket a híres operaénekesnő, Hollósy Kornélia és férje tartott pesti szalonjukban. Itt irodalmárok mellett a kor legfontosabb zenészei is megjelentek, többek között Erkel Ferenc, vagy pesti tartózkodása idején Liszt. Talán éppen egy ilyen összejövetel során merülhetett fel az operához készítendő, később meg nem valósult librettó ötlete.

Milyen volt Eötvös és felesége, Rosty Ágnes zenei ízlése?

Eötvös elsősorban a bécsi klasszika korának zenéjét szerette. A zeneszerzők közül Beethoven állt hozzá a legközelebb, de szívesen hallgatta Haydn és Mozart műveit is. Liszt zenéjét inkább fiatalkorában kedvelte. Erről sógora, Rosty Pál Eötvösnek írt egyik 1870-es levelében olvashatjuk, hogy „Jól tudom, hogy te Liszt compositióit nem tartod jeleseknek”. Ennek az lehet a magyarázata, hogy az újabb zenei irányzatokkal nehezen barátkozott meg, többek közt Wagner zenéjét sem szerette.

Liszt Ferencnek a Rosty család tagjaival ápolt kapcsolatáról már 1840-ből van információnk, mikor egy – Festetics Leónak küldött – márciusi levelében üdvözletét küldi Rostyéknak, megjegyezve, hogy „meleg szeretettel emlékezem rájuk”. Rosty Albert, Ágnes édesapja Pest zenei életének egyik vezető személyisége volt és házában nevezetes zenei esteket tartott. 1838-ban ő lett a Pesti Magyar Színházban a „hangászati ügyek” igazgatója, s ekkor került oda karmesternek Erkel Ferenc.

Eötvös József, és természetesen Rosty Ágnes zenei ízlését ismerhetjük meg egy 1844 januárjában, Friderike Müller osztrák zongoraművésznőnek küldött leveléből. Ebből megtudhatjuk, hogy „Pepi báró” fiatal feleségét közelgő névnapján szeretné meglepni Beethoven szonátáinak kottájával, hogy az összes meglegyen neki. Ezek beszerzésében kéri a művésznő segítségét. Ha a küldött pénzből még maradna, akkor arra kéri, hogy „Chopin polonézt” vegyen még mellé. Rosty Ágnes otthoni zongoraelőadásainak leggyakoribb hallgatója gyermekeik mellett egészen bizonyosan férje volt.

Szénfy Soma és Gusztáv: „A’ vetélkedők” című darab kottája, ajánlása Eötvösné Rosty Ágnesnek szól, OPKM gyűjteménye.

Rosty Ágnes zeneszeretete ismert lehetett a kor zongoristái között, mivel több darabot neki ajánlottak. Az OPKM tulajdonát képező, és az Eötvös József Emlékmúzeumban látható, Szénfy Soma és Gusztáv által írt „A’ vetélkedők” című darab kottája, melynek címoldali ajánlása Eötvösné Rosty Ágnesnek szólt. A Magyarországon is népszerű orosz zongorista-zeneszerző Anton Rubinstein, akivel annak budapesti tartózkodása során gyakran találkozott és fiatalkora óta ismert, szintén egy zongoraművét dedikálta neki, bár erről Rosty Ágnes csak a darab megjelenése után tíz évvel szerzett tudomást. Ez a mű a 7 National Dances, Op. 82 (1868) sorozat második darabja, a Csárdás.

Eötvösnek a zenélés által kiváltott lelkiállapothoz, a zenélés élményéhez fűződő kapcsolata tükröződik abban a levélben, melyet 1841-ben Friderike Müllernek írt, és amelyben azt tanácsolja a művésznőnek, hogy ne Bécsben, hanem a német nagyvárosokban lépjen fel, mert ott megértő publikumra lel. „… ha akár ezrek veszik körül, nem érzi magát egyedül, és ha egyszer elkezd játszani, ha megmámorosodik egy Beethoven-koncert telt hangjaitól, és lelke az ismert hangok felett lebeg, ha minden akkordban egykori napok emléke tűnik fel szívében, akkor fellelkesül, és lelkesíteni tud…” Joggal feltételezhetjük tehát, hogy Eötvös nemcsak szívesen hallgatott zenét, de annak értő közönsége is volt.

Eötvös József temetése után három nappal, 1871. február 9-én az egyetemi templomban tartott ünnepélyes gyászmisén természetesen részt vett az ekkor Pesten tartózkodó Liszt Ferenc, akivel Rosty Ágnes később is szoros kapcsolatban maradt. A szertartás során a zenekedvelők egylete és a Nemzeti Színház zenekara Mozart Requiemjét játszotta.

Liszt Ferenc élete végén a 19. századi magyar kultúra és politika néhány alakjának zenei emléket állított, melyet 1885-ben alakított Magyar történelmi arcképek címmel zongoradarab-sorozattá. A megzenésített portrék között ott találjuk Eötvös Józsefét is.

Bányai Tamás

Irodalom:

Garaczi Lajos - Gángó Gábor - Miklós Gergely: Eötvös József zenei tárgyú levele Friderike Müllerhez. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 109. 2005:2-3. 345-353.
https://epa.oszk.hu/00000/00001/00418/pdf/itk_EPA00001_2005_02-03_345-353.pdf (2022.02.01.)
BÉNYEI Miklós: Eötvös József és a zene. In: Múzeumi Kurír, 25. 1977: III. köt.:5, 22–24.
PULSZKY Ferenc: Életem és korom. Budapest, Franklin-Társulat. 1884. 20.
https://mek.oszk.hu/13300/13330/pdf/13330_1_1.pdf (2022.02.01.)
Báró EÖTVÖS József: Naplójegyzetek - gondolatok, 1864-1868. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1941. 128-135.
http://mtda.hu/books/eotvos_jozsef_naplo_godnolatok.pdf (2022.02.01.)
DÖMÖTÖR Zsuzsa – KOVÁCS Mária – MONA Ilona – SZIKLAVÁRI Károly: Liszt Ferenc utazásai a reformkori Magyarországon. Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 2015.
Liszt Ferenc válogatott levelei. Ifjúság – Virtuóz évek – Weimar, (1824-1861). Válogatta, fordította és jegyzetekkel ellátta ECKHARDT Mária. Budapest, Zeneműkiadó, 1989.
Hirnök, 3. 1839:99 (1839.12.12.)
Hirnök, 3. 1839:102 (1839.12.23.)
Pesti Divatlap, 1846:20 (1846.05.14.)
Budapesti Viszhang, 1. 1856:40 (1856.10.02.)
Néptanítók lapja, 4. 1871:7 (1871.02.16.)
Magyar Polgár, 20. 1886:176 (1886.08.04.)
Az Ujság, 22. 1924:238 (1924.11.09)
Muzsika, 36. 1993:7 (1993.07.01)