Kezdőoldal 1089 Budapest Könyves Kálmán krt. 40. Deutsch In English RSS

Versenyszabályzat
Figyelem!
Ez egy archív dokumentum, amit tájékoztató jelleggel őriztünk meg. Jellegéből adódóan nem gondozzuk, nem frissítjük, ezért pontatlanságokat, túlhaladott információkat tartalmazhat.
Kérjük, ezek figyelembe vételével használja!

A versenyszabályzat letölthető ide kattintva.

I.) A verseny célja

A tehetséggondozás, a tanulók információs műveltségének, azon belül könyvtárhasználati eszköztudásuknak, szövegértésüknek, logikus gondolkodásuknak és kreativitásuknak a fejlesztése. Mindemellett cél az önálló tanuláshoz szükséges kompetenciák fejlesztése is, az iskolai tanulási folyamat során részekre bontott ismeretelemeket egységbe foglaló, szintetizáló, az információs műveltséget és a forráshasználati képességeket mozgósító tudás mérése, értékelése. Mindezek mellett célja a könyvtáros szakma megismertetése, megszerettetése és ezen keresztül a pályaorientáció.

II.) A versenyen való részvétel

  • A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny magyar nyelvű egyéni verseny.

A) Kategóriák:
I. kategória: a magyarországi iskolákban 7-8. évfolyamos tanterv szerint tanuló diák, bármely iskolatípusból
II. kategória: a magyarországi iskolákban 9-10. évfolyamos tanterv szerint tanuló diák, bármely iskolatípusból

B) Nevezés:

  • A versenyre jelentkező tanulót saját nevelési intézménye nevezi az országos fordulóra, mely Budapesten és minden megyében megrendezésre kerül.
  • A versenyre nevezni az országos versenyszervező által kiadott, a verseny honlapjáról is letölthető nevezési lapon lehetséges, csatolva hozzá az iskolai fordulóról, illetve felkészítésről szóló kitöltött iskolai beszámoló formanyomtatványt (amennyiben nincs iskolai forduló, úgy ezen a nyomtatványon a felkészülés, illetve a kiválasztás módjáról kell beszámolni.).
  • A nevezési lapot és az iskolai beszámolót a megyei/fővárosi szervezőkhöz és az országos szervezőhöz (bod@opkm.hu) kell eljuttatni elektronikus formában, a szintén a honlapon fent lévő versenyszervezői e-mail címekre.
  • Az országos fordulón csak az a tanuló vehet részt, aki a nevezési határidőig (az adott napon 23 óra 59 percig) írásban nevezett ez előző pontban megadott címekre és módon.

C) Egyéb szabályok:

  • Ha a versenyző akadályoztatása, betegsége esetén nem tud részt venni az országos fordulón, kimarad a versenyből.
  • Az iskolai fordulóból a verseny országos fordulójába jutott, illetve az ebből a fordulóból az országos döntőbe jutott és a versenyen részt venni nem tudó versenyző helyett más tanuló nem versenyezhet, utólag helyette más nem nevezhető.
  • A versenyszervező vállalja a sajátos nevelési igényű tanulók integrált versenyeztetését, számukra az esélyegyenlőséget biztosítani kell, melynek módját nyilvánosságra kell hozni.

III.) A verseny lebonyolítása

  • A verseny országos szervezője: Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (EKE OFI OPKM).
  • A verseny lebonyolításához a verseny meghirdetője és egyben országos versenyszervezője versenybizottságot hoz létre.
  • Az országos versenyszervező a szervezésben, lebonyolításban a versenybizottságra és a megyei/fővárosi szervezőkre támaszkodik.

A) A versenybizottság

  • A versenybizottság feladata:
    • a verseny témájának meghatározása,
    • a feladatlapok és megoldókulcsaik elkészítése, illetve elkészíttetése,
    • a feladatok, tesztek minőségbiztosítása, bemérése, kipróbálása,
    • a feladatlapok javítása,
    • a verseny szervezésében történő aktív részvétel,
    • a verseny tisztaságának felügyelete,
    • az országos döntőn zsűrizési feladatok ellátása.
  • A versenybizottság tagjai és a feladatlapok készítői minden, a versennyel kapcsolatos szakmai kérdést bizalmasan kezelnek, a feladatokat érintő semmilyen információt nem adnak ki és nem osztanak meg senkivel. A versenybizottság tagjai titoktartási nyilatkozatot és összeférhetetlenségi nyilatkozatot írnak alá.
  • A versenybizottság tagjai − előzetes egyeztetés alapján − részt vehetnek az országos fordulókon.

B) A verseny menete
A verseny háromfordulós:

1. forduló: iskolai forduló

a) Résztvevők:

  • A nevelési intézmény bármelyik, a nevezési feltételeknek megfelelő diákja.

b) Lebonyolítás:

  • A forduló időpontját, nevezési módját, feladatsorát az iskola könyvtárostanára(i) vagy ennek hiányában bármely erre kijelölt pedagógusa és vezetősége közösen határozzák meg, figyelembe véve az országos versenykiírás időintervallumait.

c) Továbbjutás:

  • Az országos fordulóba bejutott versenyzők (intézményenként, illetve tagintézményenként és kategóriánként legfeljebb 3 fő) nevét és adatait nevezési lapon kell megküldeni a megyei/fővárosi versenyszervező részére a megjelölt határidőig, kizárólag elektronikus úton, e-mailben. Az esetlegesen megrendezésre kerülő Budapesten kerületi, vidéken járási könyvtárhasználati verseny eredménye alapján nem juthat tovább versenyző.

2. forduló: országos forduló

a) Résztvevők:

  • Érvényes nevezéssel rendelkező tanulók.

b) Lebonyolítás:

  • A megyei/fővárosi szervezők feladata, hogy a megyei/fővárosi versenyt a versenyszabályzatnak és a versenykiírásnak megfelelően az adott helyszínen megszervezzék és lebonyolítsák.
  • Az írásbeli forduló a verseny országos szervezője bevonásával kiválasztott megyei/fővárosi könyvtári helyszíneken történik, ugyanazon a napon, azonos időben, a versenykiírás szerint délelőtt 10 órától.
  • Az írásbeli feladatsorokat és azok mellékleteit a szükséges példányszámban – postai úton – az országos versenyszervező juttatja el a megyei/fővárosi versenyszervezőhöz az írásbeli időpontját megelőző héten.
  • Az írásbelin a feladatlapon, annak mellékletein kívül könyvtárat is lehet használni, de ebben a fordulóban internetet még nem.
  • A feladatsorok titkosságáért a helyi versenyszervezők a felelősek, azokat zárható helyen kell tárolni, felbontásukra csak a verseny napjának reggelén kerülhet sor.
  • A verseny lebonyolítását érintő bármilyen rendkívüli esemény bekövetkezéséről jegyzőkönyvet kell készíteni, amit még aznap az országos versenyszervező számára elektronikusan meg kell küldeni.
  • Az írásbeli befejeztével a szervezők a kész dolgozatokat összeszedik, s a helyszínen lezárt borítékba helyezik. A lezárt borítékot 24 órán belül kell az országos versenyszervező címére megküldeni postai úton, ajánlott tértivevényes levélben. (Amennyiben a dolgozatokat a szervezők személyesen adják át az országos versenyszervezőnek, úgy ezt csak közvetlenül a versenyt követően tehetik meg, a verseny napján, 16.00 óráig. Ebben az esetben az átvételről átvételi elismervény készül.)
  • Az országos forduló minden helyszínéről jelentést kell küldeni elektronikusan az országos versenyszervező számára a jelenlétről (hiányzók megnevezése, és az ok feltüntetése, amennyiben az tudott).
  • Minden, a megyében/fővárosban megírt írásbeli feladatsort az országos versenybizottság tagjai, illetve az országos szervező által felkért könyvtáros, könyvtárostanár kollégák javítanak.
  • Az országos versenyszervező a honlapján publikálja az elért eredményeket és a döntőbe bejutott tanulók névsorát, megyei/fővárosi bontásban és összesített formában egyaránt. (A 2017/2018. tanévtől publikálásra kerül külön a szakmát tanulók – szakközépiskolások, szakgimnazisták ­– eredménye is.)

c) Továbbjutás:

  • Az országos komplex (írásbeli-szóbeli) döntőbe az I. és a II. kategóriából juthatnak be tanulók.
  • A döntőbe mindkét kategóriában a legjobb 12 fő tanuló jut be a megyékben és a fővárosban lezajlott országos írásbelin elért eredmények alapján.
  • A döntőbe bejutottak, felkészítőik és az intézményvezetők értesítése az országos szervező feladata.
  • Az országos fordulóba be nem jutott tanulók és felkészítőik értesítése a megyei/fővárosi szervezők feladata.

3. forduló: országos döntő

a) Résztvevők:

  • A megyei/fővárosi versenyen 1-12. helyezést elért tanulók, mindkét kategóriában.

b) Lebonyolítás:

  • A verseny országos döntője könyvtári környezetben zajlik.
  • A verseny döntőjének tisztaságát a versenybizottság, valamint a zsűri biztosítja.
  • A verseny komplex (írásbeli és szóbeli részből áll), a feladatok megoldása közben a zsűri figyelemmel kíséri és értékeli a versenyzők felkészülését is.
  • A felkészítő tanárok a döntőn nem vehetnek részt, de számukra a verseny menetéről tájékoztatást kell adni.

c) Nyertesek

  • A kategóriánkénti első három helyezett kiemelt könyvjutalomban részesül.
  • Valamennyi döntőbe jutott diák és felkészítője oklevelet és könyvjutalmat kap.
  • Kategóriánként különdíjak is adhatók.
  • A nyertesek, felkészítőik és iskoláik nevét az országos szervező a verseny honlapján közzéteszi.
  • A 2017/2018. tanévtől könyvjutalomban és oklevélben részesül az országos fordulóban a szakképzésben résztvevő iskolák legjobb három eredményt elért tanulója is.

C) További lebonyolítási szabályok

  • A versenyre nevezési díj nincs (egyik fordulóban sem).
  • A versenyen diákot indító iskola felkészítő tanára, illetve könyvtárosa nem lehet sem versenybizottsági- sem zsűritag.
  • Az írásbeli feladatokra a tanulók csak kódszámot írhatnak, sem nevüket, sem iskolájukat nem tüntethetik fel a feladatlapon.
  • Az országos fordulóban a kódszámot az országos versenyszervező generálja. A kódok titkosságáért a versenyszervezők a felelősek.
  • Az írásbeli feladatok javítása javítókulcs alapján, pontszámok meghatározásával történik.
  • Az írásbeli feladatok javítása után közvetlenül össze kell állítani egy jegyzőkönyvben az eredmények listáját. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a tanulók nevét, pontszámát, a javítás dátumát, a javításban részt vevők nevét, aláírását.
  • Az írásbeli dolgozatok értékelését a versenyt követő 20 napon belül meg kell küldeni az érintetteknek.
  • A verseny feladatlapjai, megoldásai megoldókulccsal, valamint a javításkor leszűrt tapasztalatok értékelő összegzés formájában a verseny honlapján publikálandóak.
  • A kitöltött versenyfeladatlapokat a döntő lebonyolítását követően a felkészítő tanárok az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban az országos versenyszervezővel egyeztetett időpontban megnézhetik.


Budapest, 2017. november 28.