Az örök ifjúság és halhatatlanság felé


1978. február 8-án ünnepeljük Jules Verne születésének 150. évfordulóját. 1828-ban született, és 1905-ben, abban az esztendőben távozott, amikor Orosz­országban elkezdődött az imperializmus-ellenes forradalmak időszaka. A törté­nelem döngetni kezdte a kapukat azért is, hogy a Vernééhez hasonló, az érte­lem és a humanizmus jegyében született álmok átléphessenek a valóság biro­dalmába. Az életműve tematikájául választott területeken Verne megalkotta az elkövetkező évszázad valóságát. Jóslatai közül csaknem félszáz valósult meg a halála óta eltelt idő alatt. (L. Horváth Árpád: Verne, a technika álmodója c. könyvének erről szóló összeállítását.) És a jövőnek is akadnak még feladatai a szakállas örökifjú fantáziájában fölfénylő "csodák" megvalósítása területén.

Már-már közhelyként szoktuk mondogatni, hogy az író - bármilyen szép kort ér is meg - valójában mindig a maga gyermekkorát és ifjúságát írja. Jules Vernét az különbözteti meg az "ifjúsági" és a "nem ifjúsági" írók nagy részétől, hogy nemcsak visszaálmodta, hanem valóban meg is őrizte magában a kamaszlélek korlátlan szabadságát a szakállas bölcs képe mögött. Ez a magyarázata többek között, hogy első nagysikerű könyvének, az Öt hét léghajón c. regénynek a megjelenése (1863) óta, tehát több mint 100 éve - megelőzve Dumas-t is - az olvasólista élén áll.

Gyermekien tiszta világlátásával függ össze az is, hogy a megalkotásuk ide­jén az utópiák körébe sorolható fantasztikus regényei a 20. század Huxley-féle rémálmaival szemben az optimizmus és a humánumba vetett hit talajában gyökereznek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem vesz tudomást az anti­humánus erők és törekvések létezéséről. A Bégum ötszáz milliója c. regényben nemcsak Krupp óriáságyúja, hanem a negatív figurák rajza is figyelmeztet, hogy az alkotó emberi értelemmel szemben ott áll az alantas értelem - a ra­fináltság - is. A regényt inspiráló óriáságyút az 1867-es párizsi világkiállításon láthatta az író. A "haláldinasztia" dicstelen szerepe azonban átível az elkövet­kező évszázadon. Az 1948-ban háborús bűnösként 12 évi börtönbüntetésre ítélt leszármazottat, Krupp Alfrédot 1958-ban szabadon bocsátották, s a konszern az ötvenes évek végén már csaknem százezer munkást és alkalmazottat fog­lalkoztatott. Érdemes tehát figyelmeztetni a fiatal és a nem fiatal generációt Verne könyvének erre a mindmáig érvényes lehangoló időszerűségére is.

Az akkori időben létező vagy a jövőbe képzelt technikai vívmányoknak nemcsak az önmagukban való érdekessége, hanem elsősorban az emberhez való viszonyuk foglalkoztatta az írót. A hatalmas fantáziával megalkotott esemény­sorok nemcsak az emberi szellem és kéz úgyszólván határtalan alkotóképessé­gének a hangsúlyozására valók, hanem arra is, hogy emberi jellemeket rajzol­jon meg, a rendkívüli körülmények nagyítólencséjén keresztül mutatva az egyéniséget. A kaland és a fantasztikum nála az emberábrázolás eszközéül is szolgál. Ezért is viszi el szereplőit a forró Afrikába (Öt hét léghajón), az Északsarkra (Hatteras kapitány), a Föld belsejébe (Utazás a Föld középpontja felé), a világűrbe (Utazás a Holdba, Utazás a Hold körül), a tengerekre (Grant kapi­tány gyermekei), a tenger mélyére (Nemo kapitány) és a civilizációtól távol eső (Rejtelmes sziget, Kétévi vakáció).

Az embermegmutatás mellett az ember megváltoztatására is törekszik: "A földnek nem új kontinensekre, hanem új emberekre van szüksége."

Nemcsak a különleges tettek véghezvitelére képes vagy különleges körülmé­nyek közé került egyének sorsa érdekli, hanem a nemzetek sorsa, a magyar, a bolgár, az indiai, a néger, a görög szabadság ügye is. Ennek bizonyítéka a Sándor Mátyás, A dunai hajós, a Nemo kapitány, az Észak Dél ellen és A láng­ban álló szigettenger.

Az írói révbeérkezés - az Öt hét léghajón megjelenése - nyomban a világ­sikert is biztosította számára: egyetlen év leforgása alatt 11 nyelvre fordítják. A hivatalos irodalom azonban még a Grant kapitány gyermekeinek a meg­jelenése (1867) után sem az igazán nagy, csupán a sikeres írót látja benne. A francia Akadémiai Szemle így vélekedik róla: "Sikere és nagy olvasótábora ellenére is meg kell mondanunk, hogy Jules Vernet nem tekinthetjük igazi írónak, Victor Hugo, Balzac és a nagy hírű elődök mércéjét tekintve..." (Meg­említjük, hogy sem Babits Mihály Az európai irodalom története, sem Szerb Antal A világirodalom története c. könyvében nem esik szó róla.)

A kortárs és a közvetlenül nyomukba lépő teoretikusok nem vették észre, sőt ma is adósak vagyunk annak a kérdésnek az alapos elemzésével, hogy mennyiben és miképpen kapcsolódik Verne munkássága éppen az említettek, Hugo és Balzac vonalához. A képzelet-tudomány-emberközpontúság hárma­sából kiindulva talán nem volna nehéz eljutni a romantika-realizmus párosá­hoz. A felszabadított képzelet segítségével a tudomány és a fantasztikum határán levő világba való belépés a romantikus magatartás egyéni és egyedi ki­ágazásának is tekinthető. Emberalakjait gyakran hasonló módon alkotta meg, mint Tolsztoj a maga hőseit. A Verne-regényekben' találkozunk az író környe­zetében élő személyek tudatosan megfigyelt és kiválasztott tulajdonságaival. Reclus, a kor neves földrajztudósa adja például a mintát több Verne-regény egy-egy hősének vonásaihoz. Lidenbrock Ottó (Utazás a Föld középpontja felé), Paganel Jakab (Grant kapitány gyermekei), a lepkész Benedek (A tizenöt éves kapitány) Horváth Árpád könyvének tanúsága szerint is Reclus képére formá­lódott. Az Utazás a Holdba és az Utazás a Hold körül Ardan Mihályának Gas­pard Felix Tournachon - művésznevén Nadar -, a fényképész, karikaturista, lapszerkesztő és léghajós volt a mintája, aki elsőként készített légifelvételt a francia fővárosról. A Grant kapitány gyermekei c., regény témáját pedig egy gyermekkori ismerősének, egy asszonynak az életéből merítette, aki tizenöt év után is azzal a reménnyel áltatta gyermekeit, hogy eltűnt tengerész-apjuk egy­szer bizonyára előkerül valahonnan.

Az elmondottak természetesen nem adnak elégséges alapot ahhoz, hogy Ver­nét egyértelműen a romantika vagy éppen a realizmus nagy alakjai közé so­roljuk (a nagyságot enélkül is alkalmazhatjuk örökérvényű jelzőjeként), csu­pán arról van szó, hogy nem lenne szabad életművét majdnem kizárólag csak a kaland, csak a fantasztikum szempontjából értékelni, mint leginkább történik.

Verne alakjai csak annyira válnak különösekké a regények lapjain, amen­nyire a köréjük teremtett környezet - technikai furcsaság vagy egzotikum - ezt megkívánja. A kor reális technikai lehetőségein vagy a távolságokon való képzeletbeli túllépés pedig olyan jellegű és mértékű, amely nem hagyja figyelmen kívül a belátható jövő reális lehetőségeit. Vernét idézzük: "Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, alulmarad az igazságon, mert eljön majd a pillanat, amidőn a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szülemé­nyein." Egy korabeli kritikusa szerint "műveiben sok a valószerűség a való­szerűtlenségben".

Az egyelőre valóra nem vált vagy soha valóra nem váló elképzelései miatt sem tarthatjuk az írót felelőtlen, a realitást figyelmen kívül hagyó álmodozó­nak. Hiszen a hipotézisek még a kizárólag egzakt módszerekkel dolgozó tudo­mányban sem válnak kivétel nélkül igazolt elméletekké, majd a továbbiakban gyakorlattá. Ide kívánkoznak Piszarevnek, a múlt század közepén élt orosz kritikusnak a mondatai, amelyeket Lenin is idéz a Mi a teendőben: "Az ábránd és a valóság ellentéte semmiféle kárt nem okoz, ha az ábrándozó komolyan hisz álmában, és az életben figyelmesen körültekintve, megfigyeléseit egybe­veti légváraival, és általában lelkiismeretesen munkálkodik elképzeléseinek megvalósításán. Ha van' valami érintkezés az ábránd és az élet között, akkor minden rendben van."

Szomorú véletlen: 1868-ban, mialatt Verne éppen a tenger hatalmán diadal­maskodó Nemo kapitányról írt, a forradalmi demokraták kései nemzedékéhez tartozó Dimitrij Ivanovics Piszarev életét a tenger vette el.

Az előbbi idézethez kapcsolható Gorkij 1933-ban megjelent Témák c. cikké­nek két mondata: "Adjunk a gyermekeknek olyan meséket, amelyek a tudo­mányos gondolat mai igényein, célkitűzésein és feltevésein alapulnak. Ne csak számolni és mérni tanuljon meg a gyermek, hanem elképzelni és előre látni is..." Tehát Gorkij is beszél feltevésekről, nemcsak igazolt teóriák illusztrá­lását tartja szükségesnek és célszerűnek az irodalomban.

Hogy Verne regényeiben a korunkban már igazolt - vagy éppen sohasem igazolható - hipotézisek alapján teremtett kalandhelyzetekben valóságos emberek küzdenek nemes és jórészt reális célokért: ez a másik oka a Verne­művek nagyolvasottságának. Visszafordítva pedig: a nagyfokú olvasottság bi­zonyítja, hogy a regényei többet jelentenek egy-egy, a maga korában fantasz­tikusnak tűnő ötlet avatott leírásánál. Ha írói zsenijéből nem futotta volna többre, az elképzelések valóra válásával a művek érdekessége, vonzása is meggyengült volna. Könyv, televízió, rádió és nem utolsósorban maga a való­ság ma már sokszor túllép a vernei világon. Verne emberábrázoló, feszültség­teremtő tehetsége, a vonzó, modoroskodás nélküli írói modor, a nemes komi­kum alkalmazása a "csodák" valóra válása után is kézbe véteti az apák és nagyapák gyermekkorában kedvelt könyveket. A könyvtárosok bizonyíthat­ják: a műsorra tűzött Verne-művek sugárzása után a könyvek kölcsönzési aránya ugrásszerűen emelkedik. Ez éppúgy igazolja a vernei alkotóművészet és világkép mai és holnapi stabilitását, mint a televízió jó irodalomajánló sze­repét.

Érdemes szemügyre venni egy községi könyvtárban - esetünkben a duna­haraszti községi könyvtárban - készített vázlatos statisztika néhány adatát. Az ott található Verne-kötetek száma 193. A könyvtárba beiratkozott általános iskolás olvasóké 382. A kölcsönzési adatok szerint az egy olvasó által elolva­sott Verne-könyvek száma évi 2-3 között van.

A statisztika külön nem tér ki a Verne-könyvek felnőtt olvasóira. Ezek nagyrészt a nyugdíjasok közül kerülnek ki. Őket is figyelembe véve az egy gyerekolvasóra eső kötetszám valamivel kisebb lenne, de ugyanakkor figye­lembe kell venni, hogy a gyerekek az iskolai könyvtárból és feltehetően más­honnan is hozzájutnak Verne-könyvekhez, a fenti statisztika tehát nagyjából helytállónak tekinthető.

A leggyakrabban kölcsönzött regények: Grant kapitány gyermekei, Nemo kapitány, Utazás a Holdba, Sándor Mátyás, Rejte1mes Sziget, Kétévi vakáció.

Tanulságos egybevetni az egy olvasóra eső 2-3 kötetszámot és a legolva­sottabbnak feltüntetett 6 Verne-könyvet. Ebből az egybevetésből következtetni lehet, hogy az általános iskola felső tagozatának első két éve alatt a beiratko­zottak jó része elolvassa a legkedvesebb 5-6 kötetet, a megmaradó két év alatt pedig a többiből néhányat. Ez az olvasási átlag jónak mondható.

A szóban forgó község egyik általános iskolájában írásban megkérdeztünk 100 felső tagozatos tanulót. Közülük ll-en válaszoltak, hogy egyetlen Verne­könyvet sem olvastak. Figyelmet érdemel, hogy nagy részük ugyanannak az osztálynak - mégpedig a 8. osztálynak a tanulója...

Kevés olyan válaszadó van, aki csupán egyetlen könyvét olvasta az írónak. Ez azt bizonyítja, hogy a Verne által teremtett légkör egyetlen kötet elolva­sása után a hatása alá tudja vonni a gyermekolvasókat. Ennek további igazo­lására egy második osztályos gimnazista írásos beszámolójából idézünk: "Ha egy könyvet elolvasunk belőle, a másodikat és a harmadikat már mi fogjuk keresni, mert a Verne-regények megszerettetik magukat."

A továbbiakat annak bizonyítására is szánjuk, hogy a vernei életmű mai hatását a fantasztikus vagy egzotikus légkörben ábrázolt jellemek és emberi viszonylatok legalább annyira biztosítják, mint maga az izgalmat keltő cselek­mény. Kértük a felmérésben részt vevő általános iskolai tanulókat, hogy indo­kolják meg, miért tetszett nekik elsősorban az általuk legkedveltebb Verne­regény. Néhány példa a "Miért tetszett?" kérdésre adott válaszokból:

Grant kapitány gyermekei: "Azért tetszett, mert bemutatja egy gazdag, de jószívű gróf önfeláldozás át és hősiességét, amellyel két gyermeknek segít meg­keresni az apját."

"Azért, mert a sok szenvedés sem térítette el őket acéljuktól."

Nemo kapitány: "Egy másik világból, ahol mindenük megvan, amit csak kívánnak, az emberek mégis visszavágynak a rendes földi életbe. Ez tetszett a könyvből."

"Nekem azért tetszett, mert a kapitány az őszinteség mintaképe volt.

" Nyolcvan nap alatt a Föld körül: "Mr. Fogg majdnem egész jövedelmét ál­dozta arra, hogy igazát bebizonyítsa. A sok viszontagságot szenvedett utazó megmentette egy hölgy életét, kockáztatva a fogadás megnyerését."

"Tetszett, mert az író a legszebb tájakat érdekes személyekkel együtt mu­tatja be."

Kétévi vakáció: "A 15 éves gyerekek a lakatlan szigeten olyan körülménye­ket teremtettek maguknak, hogy évekig tudtak ott élni. Ez a regény bizonyítja a legjobban, hogy az emberi összefogás képes legyőzni minden akadályt."

"Olyan idős gyerekekről szól, mint én, mégis nagyszerűen megállták a he­lyüket."

Hangsúlyozzuk: nem egyedi, hanem tipikus válaszokból idéztünk.

A tetszést illetően egyébként ebben a felmérésben a Grant kapitány gyer­mekei vitte el a pálmát.

A legtöbbet olvasó tanuló pedig 18 Verne-könyvet sorolt fel.

A második gimnazisták közötti tájékozódás azt mutatta, hogy ez a korosztály már jóval kevesebb Verne-művet olvas. Arról azonban nincs szó, hogy megtagadnák előbbi olvasmányélményeiket, lekicsinylőleg beszélnének az író­ról. Hajlanak és képesek is az összegező értékelésre. Például:

"Az emberi, baráti kapcsolatoknak a műveiben való ábrázolása néhány felnőtt számára is példa lehetne."

"Verne Gyula írói munkássága elősegítette kora technikai fejlődését is. Az író műveiben egy tiszta világot álmodott, és hitt a csodákban, amelyek mű­veiben tükröződnek."

"Regényeiben az ember és a természet kapcsolatát ábrázolja érdekes, izgalmas kalandokkal tarkítva."

Imponál nekik az író műveltsége, tájékozottsága:

"Nem hiszem, hogy valaki csak a hasára üt és megmondja egy cápának a méreteit vagy kitartó tanulás nélkül annyi mindent tud az ausztráliai lep­kékről."

"Politikailag is eléggé ismerhette korát, mert A névtelen család c. művében be tudja mutatni az akkori társadalom képét."

Mindebből kiderül, hogy ma is együtt tartanak a magyar gyermekversolva­sók Jules Vernével - azaz Verne Gyulával -, akivel a Coralie nevű három­árbocosra történt gyermekkori szökése és néhány pofon után apja megígértette, hogy "ezentúl csak álmában fog utazni". Egy gimnazista lány írja:

"Remélem, az életben még lesz rá alkalmam, hogy utazzam, hogy körül­nézzek a világban. De most még csak az álmok vihetnek el Amerikába, Afri­kába. Ami nincs meg a valóságban, azt mind elképzelem magamnak. Szeret­nék kalandokban is részt venni. Verne regényeiben mindent megtalálok: ka­landot, izgalmat, bátorságot, hűséget."

Mielőtt az író utolsó, nagy utazására indult, halálba hajló betegsége idején az amiens-i városi tanács szalmát teríttetett az utcára, hogy a kocsik zaja ne háborítsa a beteget. A sírkövére ezt írták: "Az örök ifjúság és halhatatlanság felé." Odaért, ott van ma is: a könyvtárak polcain és olvasói szívében.


KISKUN FARKAS LÁSZLÓ