Felhívás határon túli versenyszervezőknek
Figyelem!
Ez egy archív dokumentum, amit tájékoztató jelleggel őriztünk meg. Jellegéből adódóan nem gondozzuk, nem frissítjük, ezért pontatlanságokat, túlhaladott információkat tartalmazhat.
Kérjük, ezek figyelembe vételével használja!

Felhívás a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyhez
Magyarországon kívülről történő csatlakozásra
Versenyszervezőket keresünk 
 
Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 2006 óta szervezi a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt határainkon belül. A határon túli tanulók versenyét fontosnak tartjuk, de ebben az évben sincsen rá anyagi forrásunk. Ugyanakkor szeretnénk, ha a verseny valamilyen formában a Bod és a Kölcsey verseny hagyományaira építve az ország határain túl is tovább működne. Bízunk abban, hogy a jövőben a kialakított együttműködésekre építve formálisan is tudunk a Magyarországon kívüli területeket is bevonó versenyt szervezni.
 
Hasonló felhívást 2009-ben és 2010-ben tettünk közzé, akkor Kassáról Fülöp Éva könyvtárostanár kollégánk csatlakozott, Ő azóta is minden évben részt vesz egy maga által kialakított rendben.
 
Szeretnénk, ha többekhez is eljutna ez a lehetőség, így újra közzé tesszük felhívásunkat.
 
Amennyiben valamelyik határon túli területen valaki vagy valamely intézmény fel tudja vállalni a helyi, területi verseny megszervezését, biztosítjuk hozzá a fordulók feladatlapjait (sokszorosítva, postán elküldve) és a megoldókulcsokat. Emellett igyekszünk támogatókat keresni, akik az egyes fordulókhoz könyvajándékokkal tudnak hozzájárulni. Amennyiben pedig helyi pályázatot találnak, szívesen küldünk ajánlást, együttműködési nyilatkozatot.
A konkrét megvalósításnak két módja lehetséges:
 
1. A versenyszabályzathoz teljesen illeszkedően
Ebben a változatban szükséges az intézményi háttér. A versenyszabályzat minden pontját be kell tartani, hogy az egyenlő feltételek biztosítottak legyenek, mert döntőbe jutási lehetőséget is biztosítunk. Ez ebben a tanévben a közeli jelentkezési határidő miatt már nem megvalósítható, de a feltételeiről való egyeztetés megkezdhető a jövő tanévi bekapcolódás érdekében.
 
Ehhez a területi szervezők feladata:
  • biztosítani kell az adott területen az egyenlő esélyű hozzáférést,
  • a verseny népszerűsítése, jelentkezések kezelése,
  • a versenyszabályzatban leírtak betartása, különösen:
    • időpontok, 2018-ban: 2018. február 19. és/vagy 2018. április 23-24.
    • helyszín, felügyelő biztosítása,
    • korcsoportos kötöttségek betartása, egyéni verseny…,
    • a továbbjutási szabályok betartása,
  • statisztikák, továbbjutók adatainak megküldése.
 
Az OPKM ebben az esetben a verseny teljes jogú résztvevőinek tekinti a nevezetteket. Megfelelő pontszám elérése esetén a tanulók és felkészítő tanáraik bejuthatnak a szóbeli döntőbe, melyet valamelyik magyarországi iskolai könyvtárban szervezünk. (Az utazási költségeket viszont, ahogyan a magyarországi versenyzőknek sem, nekik sem tudjuk biztosítani.)
 
2. Kötöttségek nélkül
Ebben az esetben az egyetlen kötöttség a verseny időpontja (mert a feladatlapok titkosak, másnaptól viszont megoldókulccsal együtt nyilvánosak az interneten). 2018-ban: 2018. február 19. és/vagy 2018. április 23-24.
 
Így a szervezőknek szabadságuk van például a következőkben:
  • akár páros vagy csapatversenyre is használhatják a feladatlapokat, ha nehéznek látják, vagy úgy érdekesebbnek, fejlesztőbbnek gondolják,
  • más vagy akár vegyes korcsoporttal szervezhetik meg, ha a nehézségi fok és a szervezhetőség azt kívánja (akár felnőttekkel, hallgatókkal, családokkal),
  • nem kell kieséses rendszerben szervezni a fordulókat,
  • a résztvevőknek nem kell iskolai alapon szerveződniük.
 
Bármely ország, tájegység, város … képviselőjét, könyvtárosát szívesen látjuk partnerünként, aki szívesen megszervez egy magyar nyelvű könyvtárhasználati versenyt szűkebb vagy tágabb környezetének magyar és/vagy magyarul tanuló diákjai számára.
 
Kérem, hogy aki lát ebben ilyen feltételek mellett fantáziát, lehetőséget, az írjon a bod@opkm.hu címre vagy továbbítsa olyan kollégának a felhívást, aki vállalná a szervezést akár már ebben a tanévben, akár csak a következőben.
 
Sokféle félmegoldás lehetséges, így más ötletekre is nyitottak vagyunk. Ha kérdése, kérése van, írjon! A jelentkezés lehetősége folyamatos.
 
A versenyszabályzat, a verseny korábbi feladatlapjai és egyéb információk: https://www.opkm.hu/Bod_verseny
 
2018. január 12.