Program:
Az épület ingyenes nyitva tartásának ideje:
Szeptember 20. (szombat) 10.00-18.00
Az épületvezetések időpontjai:
10.30, 13.30 és 16.00 óra
Kérjük, regisztráljon a muzeum@opkm.hu e-mail címen!
Épülettörténeti séta a Tündérkastélyban
A Kőrössy Albert által tervezett épület 1911-ben készült el az akkori X. kerületi tisztviselőtelepi főgimnázium számára. A szecessziós épület díszítését, a stilizált növény – és állatmotívumokat, fafaragványokat idéző részleteket a népművészet ihlette. Az iskola évkönyve szerint „díszes homlokzatával szépen, fiatalosan néz a Népligetre, melynek lombos fái közül úgy hat a szemlélőre, miként ha tündérkastély volna”. A Gaal Mózes igazgató által vezetett intézményben kitűnő tanári gárda működött, melynek többek közt Babits Mihály és Dienes Pál is tagja volt. Az 1921-től Széchenyi István nevét viselő iskola épületének nagyobbik részét három évvel később a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára foglalta el, amely az 1970-es évek elején költözött ki innen. A Győrffy utcai szárnyba visszaszorult gimnázium 1975-ig működött itt. Napjainkban az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum otthona. Épületvezetéseink során megidézzük a főgimnázium századfordulós hétköznapjait, felelevenítjük a hajdani főigazgató Gaal Mózes szellemiségét és az általa vallott reformpedagógiai nézeteket.
A fotókat Bélavári Krisztina készítette (Magyar Építészei Múzeum).