Népi gyermekjátékok

Nyaralunk a Balaton mellett. Üdülőnkhöz odahallatszik a táborozó úttörők dala:

Sóder, sóder a lábam alatt,

aki itt a legjobb, tőlem csókot kap.

Aztán újra meg újra "Sóder, sóder..." reggel, este - hétfőtől szombatig. Hát ezek a gyerekek, nem ismernek más körjátékot?

Volt egy nagyon, precíz tanítónő ismerősöm, aki még zsebkendőfelelőst is kijelölt tanítványai közül. Ö szólt bele olyan bántóan a gyerekek játékába, hogy a "Kinn a bárány, benn a farkas"-nál azt is megmondta, ki legyen a 'bá­rány, ki a farkas, és hogy mikor váltsanak át új játékra. Ettől a riasztó gya­korlattól azonban talán a kívánatosnál messzebbre rugaszkodtunk, s nagyon egyedül hagytuk a gyerekeket játékaikkal.

Most a Móra Könyvkiadó Bújj, bújj, zöld ág... címmel 223 oldalon csak­nem másfél száz népi gyermekjátékot ad a kezünkbe. A kötet anyagát válo­gató, a játékokat feldolgozó Haider Edit és a szerkesztő, Kovács Ágnes 22 feje­zetbe sorolta a régebbi gyűjteményes kötetekben már megjelent és a többsé­gében frissen (az 1960-70-es években) gyűjtött mondókákat, rajzoló, köröző, vonáshúzogató játékokat, a hintázókat, a felelgetősöket, a kiszámolókat. Az egyes fejezetek címadója - legtöbb esetben - a fejezet egyik játékának kezdősora: Csigabiga, gyere ki; Ákom, bákom, tubákom...; Hol lakik a paku­lár? Kert alatt a macska; Ignác, mit látsz? Általában maga, a cím is mutatja, hogy milyen típusú játékokat tartalmaz a fejezet: a Gyertek haza, ludaim! párbeszédes szerepjátszó, az Itthon vagy-e, hidasmester? hidas és bújós, a Kis­kacsa fürdik párválasztó, az Ispiláng, ispiláng... nevettető, kifordulós játé­kokat.

S ahogy az előszó ígéri: megelevenedik, a múlt. Olyan sportjátékokat, ugró, szökellő versenyjátékokat ismernek meg; az olvasók, amelyeket "a gyermekek évszázadokon keresztül alakítottak, formáltak maguknak": a patkózást, kaná­szozást, a cékát, a rugós ickát, a kunyicskázást. Van szecskavágás, lóverseny, köcsögdobó, farkasozás.

A felnőtt olvasó számára ez a könyv visszahozza a gyermekkort. Mennyit kánkáztunk (gánckáztunk!) Ahol egy talpalatnyi üres terület volt, már véstük is a földre a kereszt alakú ábrát, fogtuk a cserép- vagy kavicsdarabot, s kez­dődött az ugróiskola. Ma is minden valamirevaló, mellékutcában láthatják az aszfalton ezt a fehérkrétás rajzolatot annak jeléül, hogy van olyan játék, amely napjainkig továbbhagyományozódott. Most tudtam meg ebből a kötetből, hogy a Komárom megyei Keréktelekin ezt a játékot Sántikálónak nevezik.

Minél tovább lapozgatok, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az előszóban ígértnél mennyivel többet ad ez a nagyszerű könyv: bepillantást elődeink éle­tébe, szokásaiba, a falusi élet sajátos munkaformáiba. Történelmet, néprajzot is tanít tehát szinte észrevétlenül - a játékok megismertetése közben - a gye­rekeknek. Régi tárgyak, ételek kerülnek szóba: gyertyatartó, vaskoppantó, pi­tánka (pogácsa kukoricalisztből). Elfelejtett népszokások elevenednek meg: a "Szinajom, szinajom, szénaszakadékom" a lakodalmi menet előtt kifeszített szénakötelet idézi, melyet a vőlegénynek kellett kardjával szétvágnia. Képek villannak fel történelmünkből: "patyolatos töröknek gyöngy éj felesége", "Má­tyás király dobbintóra".

Archaikus ízű szavakat ismernek meg a gyerekek: "rokolya", "székfű, szék­virág", "icce bor", "hogy aggattad föl". Régies igeragozással, nyelvtani alakza­tokkal találkoznak: "szántnak, vetnek, kukoricát ültetnek", "eressz által a hidadon", "tanój emberségedre".

Tájszó, tájnyelvi kiejtés csaknem minden játékban előkerül: "Szeredán viszik a lányokat"; "mind a hat ló szérül legyen"; "ablakimba bóha"; "süss pogácsát ipadnak, napadnak; ebadtikom mátkádna"; "mert a mácsik zsíros volt"; "há­romkirálok napján" stb...

Kevéssé ismert jelzőkkel, szavakkal találkozik a gyerek: "Árokban boncos kutya, nem fog meg"; "Csavarintós, bükkentős". Hangulatfestő, hangutánzó szavak garmadája színesíti a, játékok szövegét: "szörcsöm-börcsöm"; "régi re­kettye"; "ropogtatják"; "így pattognak, úgy pattognak”.

Így az anyanyelvi nevelésnek is szinte kimeríthetetlen tárháza ez a gyűj­temény.

S aki eddig még nem győződött meg arról, hogy a gyerekek milyen nagyon szeretik a jó ritmusú, csupa zene, ún. "értelmetlen" mondókákat, kiszámolókat, az most megfigyelheti a kötet ilyen jellegű anyagának felhasználásakor. Ami­kor láttam, hogy 8 éves kisfiam mennyire - élvezi A kőbéka c. verses-zenés tv-összeállításból Weöres Sándor Táncdalát ("panyigai panyigai ü kudara panyi­gai..."), markába nyomtam :a Bújj, bújj zöld ág-at, hogy válassza ki: mely játékok tetszenek neki. Élen jártak a kiszámolók és Kőli, pola, kőli... kez:­detű bőségvarázsló mondóka" amit "porba rajzoló játék" közben énekelgetnek a gyerekek. Talán éppen a nem hétköznapi szavak, a szokatlan cselekedetek varázslatos titka teszi olyan vonzóvá őket:

lóhájat kövesztettem,

csikóhájat kövesztettem.

Vagy éppen a sajátos ritmus? Annak is nagy szerepe lehet, mert a könyv ropogós ritmusú dalainak indulatszavait ugyanolyan lelkesen énekelgeti, mon­dogatja a gyerek:

hej, lipi, lipajdom!;

kukk, kukk, kukk, Habakukk!;

ábele, bábele, bukk!;

szepeli polka, hopp!;

rip, rop, hurrá!

A népköltészet metaforikus nyelve rabul ejti őket:

Úton megyen két karo,

azon felül nagy hordó,

azon felül kis hordó,

azon felül ákom-bákom,

azon felül szörcsöm-börcsöm,

azon felül illom-pillom,

azon felül két kis domb;

azon felül sűrű erdő,

abban lakik siska disznó!

Ez a "rajzoló" játék találós kérdésként is közismert. Némelyik kiszámoló mondóka olyan, mint egy abszurd vers:

Egedem, begedem, Citrom Pál,

hét patkóval tulipán,

fényes szöggel szögelik,

nád pálcával kongatik,

kong, kong, kivel - belöl vaskemence, hátuljába sül a kecske,

aló mars... kit.

Ha ilyen népköltészeti anyag ivódik gyermekeinkbe kiskorukban, talán fel­nőttként sem állnak majd értetlenül a modern művészet csodái előtt.

A játékok többségéhez dallam is kapcsolódik, hiszen általában énekkel kísért mozgásokról van szó. Nagy részüket alsó tagozatos tanulók is megtanulhatják. A könyv záró oldalának alján alig észrevehető helyen találjuk az apró betűs ajánlást: Kisdobosoknak. Ez nem is baj, mert kár volna leszűkíteni az olvasó­tábort. A játékok egy részét ugyanis óvodások is játszhatják, sokat pedig na­gyobb gyerekek is. Jó, ha óvónők és felső tagozatos tanulókkal foglalkozó pe­dagógusok, szülők is kézbeveszik ezt a könyvet. Ha azonban komolyan vesszük az ajánlást, néhány dal megtanítása nagy nehézségek elé állítja a tanítókat. Például a Cinegemadár, hol voltál? című dal ritmikailag olyan nehéz, hogy általános képzésben részesülő kis dobos nem tudja hibátlan ritmussal elénekelni. Triola, 16-od, pontozott 8-ad követi egymást, ennek pontos betartását csak ének-zene tagozatos vagy felsős gyerektől várhatjuk el.

A dalokat olvasgatva, dúdolgatva szembetűnik, hogy sok jól ismert játéknak, éneknek nem az általánosan elterjedt változata került a kötetbe, hanem kevéssé ismert vagy a nagyközönség számára ismeretlen variánsa. Így még érdekesebb és értékesebb az anyag, különösen azért, mert azt is pontosan megtudjuk mindegyik játékról, ki volt a gyűjtője, s melyik megye mely községében je­gyezték le. Kár, hogy ezeket az adatokat csak a tartalomjegyzékben lehet meg­találni, a gyerek olvasó pedig nemigen lapoz hátra azért, hogy megtudja: me­lyik vidéken gyűjtötték a számára kedves játékokat. Jobb lett volna egy-egy játék lelőhelyét azonnal a leírás után is közölni.

Megtudjuk, hogy a jól ismert csigacsalogatónak ilyen változata is van:

Csigabiga, gyere ki,

sír a fiad ideki,

szántnak, vetnek,

kukoricát ültetnek.

A katicabogárkától nem azt kérdezik Hajdú-Biharban, amit mi szoktunk Baranyában, hogy:

Katicabogárka, merre viszel férjhez?,

hanem azt éneklik neki:

nyisd ki a ládádat,

mutasd meg fehér rokolyádat t.

A fehér liliomszál-nak több változatát is közli a kötet, s a keletkezési hely szerint változik a szöveg: "Ugorj a Dunába!" "Ugorj a Tiszába!"; "Sej, ugorj át a Rábán!". Némelyik játéknál felismerem a kezdősort, de képtelen vagyok folytatni. Elfelejtettem vagy tán gyermekkoromban is csak az elejét ismertem? Mindenképpen öröm, hogy most megtudhatom a folytatást:

Harangoznak délre, libapecsenyére,

elaludt a gyertya, gyere haza, Terka!

Változnak az idők, s ahogy modernizálja a gyermekfantázia a közmondások némelyikét (Addig jár a korsó a kútra, míg minden házba be nem vezetik a vizet; Ne fesd az ördögöt a falra, mert fejbe üt a házmester!), úgy változtatja meg gyerekkorunk rajzot kísérő szövegét is. Mi úgy mondogattuk, ha ötös számjegyet írtunk:

Egyest kaptál, jól feleltél.

Hasba rúgtak, meggörbültél.

Kalapot tettek a fejedre.

Elmehetsz a helyedre.

Hiszen abban az időben az ötös elégtelen érdemjegy volt. Ma azonban így jegyezték fel Szentmihálytelken az ötöst rajzoló mondókát:

Egyest kaptam, hazamentem,

hátba vágtak, meggörbültem.

Kalapot tettek a fejemre,

jól van, eredj a helyedre!

Az Árok szélén gödörbe lukat ásott az ürge

kezdetű kiszámolóban meg egy jól ismert úttörő csatakiáltás egyik sora ("dirr, durr, lakatos") bizonyítja, hogy az úttörőéletbe így, áttételesen is kerülnek ele­mek a népi játékokból. Megtudjuk azt is, honnan ered Vargha Balázs vasárnap délelőtti tv-műsorának szignálja, a Ki játszik ilyet? Bács-Kiskun megyében, Ágasegyházán így éneklik:

Ki játszik ilyet?

Majd megmondom milyet, gyere be a sorba,

legyél a fogócska!

Temérdek ötlet, évszázadok leleményessége egy csokorban! És mi hányszor vásárolunk gyerekünknek méregdrága játékokat, melyek egy-kettőre elromla­nak! Milyen gyakran nézzük tétlenül, hogy tanítványaink nem tudnak játékba kezdeni! Pedig talán csak egy falevél, egy karika, néhány botdarab vagy rongylabda kellene és egy kis odaadás, türelem. Az együttjátszás öröme máris drágább lenne, mint a boltban vett autó. Sok-sok év gyermekneveléséhez, pe­dagógus-munkájához kaptunk most bőséges és színvonalas segítséget. Többet ér, mint megannyi tanácskozás a szabad idő helyes eltöltéséről.

Az egyes játékok keletkezésének körülményeit és technikáját, játszási mód­ját ismertető, magyarázó szöveg is szép, nemcsak a dalok szövege: "Mennyivel nagyobb öröm egy katicabogárral, csigával vagy paptarisznyával találkoznotok, ha ismertek egy-egy hozzájuk fűződő mondókát!".

"A gyűrűjáték a rejtő-kereső játék dallamos kitaláló változata. Talán még észre sem vetted, hogy ilyenkor' egyszerre többfélét játszotok. Kiolvasót mond­tok a rejtő és szunyó kiválasztásakor, dallam kíséri a gyűrű elrejtését. Az el­rejtett gyűrűt szebbnél szebb nevekkel illetik a gyerekek - aranygyűrű, ka­lángyűrűk, szem-szem gyűrű - ezzel is növelik értékét." Ezek a magyarázatok azt is lehetővé teszik, hogy a gyerekek felnőtt segítség - nélkül is megismerhes­senek új játékokat, s továbbadhassák egymásnak raj- és őrsi foglalkozásokon, pajtási együttléteken, játszótereken, utcán.

Bántó és érthetetlen; hogy ehhez az igényes nyelvi és zenei anyaghoz fantá­ziátlan illusztrációk készültek. Különösen a gyermekfigurák rosszak. Megnézet­tem több gyerekkel is. Nekik sem tetszik. Ilyeneket mondtak:

- Kuglifejű, tusk6lábú gyerekek ezek, nincs bennük semmi érdekes.

- Élettelenek. Bunkók. Csúnyák.

Valóban merevek, kifejezéstelenek az alakok, -az arcok. Nincs lelkük. Egy­általán nem adják vissza a rajzok a játék hangulatát. Szájbarágósan didak­tikusak. Gépiesen odanyomkodott elemekből állnak, s valamennyi rajznál ugyanazok ismétlődnek. Mint egy falanszter. Az az ember érzése, hogy készí­tőjük gyermekrajzokat akart utánozni. Csakhogy gyerekek rajzain nincs két egyforma virág! Ha ismétel is elemeket a gyerek, mindig változtat is rajtuk valamit. A gyermekrajzok tanulmányozása megmenthette volna az illusztrátort ettől a tévedéstől. Pálcika-babát Illeg fabábut is lehet rajzolni, de legyen han­gulata, egyénisége, humora, szelleme! Gondoljunk Réber László illusztrációinak nagyszerűségére! Vagy ha ez nem megy, akkor már inkább legyen a hagyo­mányos értelemben vett művészien szép rajz az illusztráció, abban is gyönyör­ködnek a gyerekek! Vagy talán jó lett volna gyerekekkel rajzokat készíttetni egy-egy játékhoz? A kétszínnyomás (a fekete mellett a fakópiros használata) még fokozza az egyhangúságot, nem gazdagítja a rajzok esztétikai értékét. Ha csak a rajzokat néznénk, nem kívánnánk meg ezeket az érdekes, szórakoztató játékokat. Pedig mennyit segíthetnek nevelő munkánkban!

Amikor ceruzánk végét rágva töprengünk: hogy is lehetne megismerni osz­tályunk tanulóit s megvalósítani a Nevelési terv feladatait, nem mindig jutnak eszünkbe kézenfekvő élethelyzetek. Pedig a játék mennyi mindent elárul a gyerekekről: ki ügyesebb, rátermettebb ezen a területen, mint számtan- vagy nyelvtanórán, ki az, aki mindenáron - esetleg csalással is _ le akarja győzni a másikat. A játékszabályok rendre, fegyelemre, az értelmes szabályok tiszte­letére nevelnek. Az együttes küzdelem, öröm, egészséges nevetés, éneklés és mozgás erőltetettség nélkül formálja a közösséget. S a tanítási órán bátortala­nul éneklő botfülű gyerek megfeledkezik gátlásairól, amikor a "csiklandozó zálogos körjáték" tréfás szövegét énekli társaival együtt:

Bóha, bóha, bóha, ablakimba bóha,

kinek fehér foga látszik, zálogot kell adni,

hármat szabad kukkantani ...

Igazságtalan lennék, ha elhallgatnám, hogy a népi játékok felhasználásának egy sajátos módjával már e kötet megjelenése előtt is egyre sűrűbben talál­kozhattunk. Iskolai ünnepélyeken, irodalmi színpad jellegű műsorokban keret­ként, összekötőként gyakran játszatunk népi játékokat, főként nevettetőket, ki­számolókat, körjátékokat. A jövőben arra kell majd vigyázni, hogy ezek az összeállítások ne elsősorban a produkció kedvéért szülessenek, hanem minél nagyobb gyerektömeggel taníttassuk meg a játékokat - nagy teret biztosítva a gyerekek ötleteinek, az improvizálásnak. A népi gyermekjátékok most meg­jelent kötete is erre inspirál.

Vegyük meg iskolai könyvtáraink, gyermeküdülőink, nevelőotthonaink, út­törőházaink polcaira több példányban' is! Tanulmányozzuk és használjuk fel változatos anyagát testnevelési órán, sportdélutánon, osztályfőnöki órán, nap­köziben, kiránduláson, nyaraláskor! És adjuk a gyerekek kezébe a könyvet! Hadd terjedjenek minél szélesebb körben apáink, nagyapáink játékai: a "körös pilicke", a "bige", a "céka", a "guncsázás"! Ma is akad mindenütt egy-egy fa­darab, gömbölyded kavics, egy gyűrű és sok jókedvű gyerek - s máris kez­dődhet a játék!

RÓNAKY EDIT