Nem Pais István könyvének mottóját idéztem, de Feuerbach megállapí-tása tökéletesen illik A görög filozófia szerzőjének írására is. A tisztesség és a becsület jellemzi ezt a művet több vonatkozásban is. Talán eltekint-hetünk attól a döntéstől, hogy valaki éppen a görög gondolkodást választja témául - bár ez már egymagában is jellemző lehet -, hiszen ezt már ko-rábban is sokan megtették, és én mégsem vállalnám szívesen részükre a tisztesség és becsület babérjainak odaítélését. Nem, mert egy könyv témája csak lehetőséget biztosít, az írástudó vagy él, vagy nem él ezzel. Pa is István példa lehet a követendő írói magatartásra. Az író-tanító ember bátran, oko-san, nemesen használja fel a téma lehetőségeit. Művének Hegeltől szárma-zik a mottója, amely így hangzik: "... a filozófia történetírójának legna-gyobb szellemtelensége, ha a filozófia egyik nagy alakjában csak azt nézi, megfelel-e neki valami", és a görög bölcselet e mottó szellemében kel életre tolla nyomán. Mindez, természetesen, lehet az ismertető személyes elfogult-sága, a téma, a kor, a könyvek vagy a szerző iránti szubjektív vonzalom is. Nem tagadva teljességgel ennek lehetőségét, a következőkben azokat a tárgyszerű tényeket sorakoztatom fel, amelyek másokat is meggyőzhetnek e felsőfokú értékelés jogosságáról.

Mindenekelőtt a vállalkozásról és a feladat megvalósításáról kívánok szólni. Aki csak kissé is járatos a filozófia területén, tudja, hogy mennyire hiányzott magyar nyelven az ilyen jellegű összefoglaló munka. (Fejlett fi-lozófiai gondolkodású, a kultúra terén nagy múltú országokban sem min-dennapos egy ilyen teljesítmény!) A szokásos megoldás a tíz vagy jobb esetben száz könyvből összetákolt kötet, amelynek egységét csupán a ra-gasztó és a fűzőszál biztosítja. Lehetnek önálló munkák is, sok "eredeti" gondolattal, amelyekből viszont a tényszerűség hiányzik. Ez a könyv té-nyekre alapoz, megvizsgálja és értékeli azt a többszáz (talán több ezer?) írást, amely ebben a témakörben megjelent. Elismer és egyetért ha maga is úgy látja jónak, vitatkozik és másként foglal állást, ha eltérő a meggyő-ződése. Hangsúlyozom, csak akkor, ha különböző a meggyőződése, és ha ezt a tények is igazolják. Ilyenkor az emberi történelem legnagyobbjait is emberi tiszteletben részesíti azzal, hogy mer vitatkozni nézeteik kel, vagy a ne-kik tulajdonított álláspontokkal. Nem hősöket próbál ledönteni, a későbbi utódok értetlenségével és belemagyarázásokkal, hanem az utódok tiszteletet nyújtó és parancsoló gesztusával igyekszik megérteni az elődök - a testi és szellemi ősök - életét és nézeteit. A részletek ezreiből teremt egységes össz-képet, amely - természetesen - Pais István összefoglalása, s mint ilyen ér-telemszerűen szubjektív, ámde nem önkényes, és mindenkor tárgyilagosságra törekvő. Mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy vitatkozzék a könyv meg-állapításaival, de senki sem teheti ezt a szerzőnél kevésbé tárgyszerűen, a kortól, a társadalomtól és az egyes személyektől függetlenül.

Az összefüggések felkutatása és láttatásuk e munka további tiszteletre-méltó jellemzője. Megszoktuk, hogy hangoztassuk a társadalmaknak és szel-lemi életüknek történelmüktől, gazdaságuktól, földrajzi környezetüktől valóelválaszthatatlanságát. Csaknem valamennyi szerző hangoztatja ma már eze-ket, elismeri fontosságukat, azután minden marad a régiben. Jobb esetben él kötetek elején vagy végén megrajzolják a történelmi hátteret, a politikai viszonyokat, a gazdasági életet, ám az események mégis a levegőben lóg-nak, a személyek arcnélküliek, a szellemi áramlatok szellemtelenül semmit-mondóak.

Ebben a kötetben a filozófusok is élő emberekké válnak. Családjuk, ilyen vagy olyan foglalkozást űző szüleik vannak, származási helyekről szerzünk tudomást, amelyeken nagyon különböző politikai viszonyok uralkodnak. Köl-tők, szobrászok, építészek jelennek meg és tudomást szerzünk ezeknek az emberi tevékenységeknek koruk béli elméleteiről is. Pais Istvánnál a gon-dolkodás történetének tárgyalása - a szokásoktól eltérően - nem a milé-toszi iskolával kezdődik, hanem Homérosszal, Hésziodosszal, "a 7 bölcs"-csel, a gnómaköltőkkel, akik előkészítették a filozófiai szemlélet kialakulá-sát, se tényeknek köszönhetően az i. e. 6. században létrejött szakbölcselet nem oly módon keletkezettnek tűnik az olvasó számára, mint Pallasz Athéne, aki felnőttként és teljes fegyverzetben pattan ki apja, Zeusz fejéből. Itt iro-dalom és bölcselet kapcsolatrendszere válik világossá, miközben ismereteket kapunk az adott társadalmak gazdasági alapjairól is. Ebben az írásban a "minden mindennel összefügg" elve mértéktartóan és értelmezést segítően jelenik meg. Nem jelszó a bevezetésben, hanem realitás a sorok között. A vállalt feladat nehézségének megfelelő erőfeszítés és teljesítmény, a szó és a tett itt egyensúlyban vannak. Ez is tisztesség és becsület dolga. Nem külön-ben az értékek tisztelete és a mértéktartás. Ezek nélkül ugyanis nem lehet - nem érdemes - a görög filozófiáról írni. És ezt Pais István tudja, és mű-vével igazolja is. A komplexitás, a hétköznapok realitásának bemutatása nála nem okozza a részletekben való útvesztést, minden filozófiai jelenség egyenlősítését, a hűvös kívülállást. Megnyilatkozik ő nemcsak művének egé-szével, szemléleti módjával, írói módszerével, hanem szubjektív érzelmeivel is. De sosem a tények ismeretének hiányában, nem a művek félremagyará-zásával. Magatartásától távol áll mind az elefántcsonttorony-szemlélet, mind pedig a hátborzongató dogmatizmus. Nem idealizál és nem vulgarizál. A gö-rögök sem vádolhatnák a "hübnisz", a mértéktelenség vétkével. Emberi itt a cél, a mérték és a módszer.

Külön tanulmányt érdemelne ez az írói módszer és eszköztár. Hogy a leg-nagyobb dolgokról is lehet érthetően írni, azt eddig is tudtuk. Legfeljebb hiányoltuk, hogy filozófusaink ezt az erényt nemigen gyakorolják. A filozó-fiatörténet talán alkalmasabb lehet az érthetőség erényeinek megvalósítására, ám ebből a lehetőségből eddig a legtöbbször sekélyes "népszerűsködés" született. A szóban forgó kötet viszont - bizonyára nem véletlenül - elkerüli mind az érthetetlen szakzsargon, mind pedig a pongyola "közérthető-ség" veszélyeit, és úgy ír minden olvasó számára érthető magyar filozófiai nyelven, hogy az mind olvasmánynak, mind tanulmánynak szívderítő, érték-teremtő foglalatosság. Mondom, bizonyára nem véletlenül, és ezért bennem már ez az írói szándék is tiszteletet ébreszt, a megvalósítást pedig csak tisz-telni, csodálni és irigyelni tudom. Az i. e. 8. századtól az i. sz. 3. századig áttekinteni a görög bölcseletet úgy, hogy abban valamennyi - de legyünk szerényebbek: a legtöbb általunk ismert - hellén filozófus megjelenjék, érthető és megvilágított legyen, adatokra és átgondolt gazdag idézetanyagra támaszkodjék, értékeljen és egyben lehetőséget is nyújtson a továbbgondo-lásra, mindezek mellett a szakembereknek és az átlagolvasónak egyaránt örömet szerezzen, és még újdonságokkal is szolgáljon - számomra alig el-képzelhető célkitűzés. Hogy a könyv szerzője ezt akarta-e, nem tudom. Azt azonban állíthatom, hogy számomra könyve mindezt megvalósította. Beval-lom, meglepetésem csak részbeni volt, hiszen korábban az Ember és vallás címen, az Akadémiai Kiadónál eddig négyszer megjelent kötet már hasonló eredményekről győzött meg. Most azonban mind a feladat, mind az ered-mény meghaladja a korábbi szinteket. Nem lehet el nem ismerni a filozófus teljesítményét, aki önmaga állít egyre magasabb mércét maga elé, és ezért rengeteget hajlandó dolgozni. Az eredményt mi lemérhetjük. A feladat nagy-ságát azonban az írónak kell előzetesen látnia, majd pedig végiggürcölnie. Idevonatkozóan aztán feltehető a korántsem szónoki kérdés: vajon egyálta-lán képes-e felmérni és vállalni mindezt? És akkor még szót sem ejtettünk a görög nevek írásmódját illető szinte kilátástalan harcról, az idézetek értel-mezési nehézségeiről, a megcsontosodott téveszmék elleni harc minimális győzelmi esélyeiről - hogy csak néhányat említsünk a további nehézségek közül. Mi persze vitatkozhatunk afölött, hogy az oldalszámok mindenki szá-mára elfogadhatóak-e Démokritosz, Szókratész, Platón, Arisztotelész vagy Epikurosz esetében. Bizonyára nem fogunk tudni ebben megállapodni. De nem is szükséges. A tájékoztatás okos célkitűzése és a megvalósítás a fontos. A könyv olvasója majd érdeklődési körének megfelelően kiegészítheti az ol-vasottakat. Mert aki elolvassa ezt a kötetet - de az is, aki csak itt-ott bele-olvas - feltehetően kedvet fog kapni a további tájékozódáshoz. Mindezek helyett talán inkább az vethető fel, jó-e, hogy Arisztotelész Fizikája, vagy Diogenész Laertiosz Philoszophón bión kai dogmatón szünagógé (Filozófusok életének és tanainak gyűjteményes összefoglalása) c. munkája még ma sem hozzáférhetők magyar nyelven? Vagy ennél a kötetnél maradva: szerencsés-e hogy ilyen mű térképek, irodalmi- és névmutató nélkül jelenik meg? Ha azt mondják, ez is jobb a semminél, egyetértek, bár számunkra sovány vigasz. Alig képzelhető el, hogy a szerző mindezeket ne tartotta volna fontosnak. A kiadó nem látta volna be ezek fontosságát? Minderről csak találgatni le-het. Akár így, akár úgy, jó volna, ha a második kiadás - mert igény és szükség feltétlen azt diktálja, hogy legyen ilyen - nagyobb terjedelemben, a hiányolt dolgok pótlásával jelenne meg.

A kötet részletes tartalmi ismertetése helyett csak vázlatosan érintem az egyes területeket, amelyek bemutatását felvállalta A görög filozófia szerzője. Homérosz és Hésziodosz, a ,,7 bölcs" és a gnómaköltők, a milétoszi iskola, a püthagoreizmus, Xenophanész és Hérakleitosz, az eleai iskola, a korai atomisták (Leukipposz és Démokritosz), a szofisztika, Szókratész, Platón, a künizmus, Arisztotelész, a sztoikusok, az epikureizmus, a szkepticizmus és az új platonizmus azok a nagyobb csomópontok, amelyek a kötet fő eszmei irányvonalát képezik. Ezeket az irányzatokat és képviselőiket rendkívül sok szál kapcsolja mind saját koruk, mind az elődök ismereteihez, nézeteihez. Hatásuk pedig legtöbbször a későbbi korok bölcselőinél újra majd újra jelentkezik. Ezekre az összefüggésekre is fény derül az egyes fejezetekben. Ez ugyancsak feltétlen érdeme a szerzőnek, hiszen így világossá válik, hogy nemcsak a gazdasági alap és a történelmi-földrajzi helyzet fontos az egyes szellemi mozgások létrejöttének megértéséhez, hanem a gondolkodás fejlő-désének története is tartalmaz bizonyos belső törvényszerűségeket, amelyek nélkül felfoghatatlan ennek a fejlődésnek a menete. Számunkra, pedagógu-sok számára talán egyik legfontosabb érdeme a könyvnek a most említett mozzanat, a gondolkodással, annak fejlődésével, kapcsolataival való foglal-kozás. Ez a bölcselettörténet filozofál. Miközben nyomon követi az em-beri világmegértés egy kiemelkedően fontos fejlődési szakaszát, gondolkodni tanítja az oktatót és a diákot egyaránt. S nemcsak gondolkodik és gondol-kodni tanít, hanem értékel és értékelésre is ösztönöz. Nem rágja a szánkba nézeteit, nem várja el, hogy mindenben egyetértsünk vele, "csak" tárgyila-gosan szemlél és szemléltet, de állást is foglal. Mindenkor az emberért, em-beri módon. Vállalva és hangoztatva az emberiség - bár nem "örök", de feltétlenül hosszú távú - értékeit. A nevelést mindenkor elismerve és fon-tosságát hangsúlyozva. S mindezt az értelemre apellálva, értelmesen.

Beszélik, hogy sznópéi Diogenész világos nappal lámpást gyújtva sétált a régi Athén utcáin, és a korabeli züllött viszonyokra célozva így kiabált: "embert keresek!". Arról nincs hír, hogy Diogenész megtalálta-e, amit ke-resett. Aki viszont ma akar a filozófust egykor izgató dolgokkal foglalkozni, forduljon Pais István könyvéhez: lámpást is kap, embert is talál.