Az OPKM története

Az OPKM története*

 

Az OPKM története több mint száz éves múltra tekint vissza. Elsőként, 1877-ben az Országos Tanszermúzeum jött létre, melynek megalapítását Gönczy Pál, miniszteri tanácsos kezdeményezte. Az akkori gyűjtemény az 1873-as bécsi világkiállítás magyar és külföldi anyagából, adományokból jött létre. A múzeum Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter népoktatási törvényének szellemében, azt szolgálva sorra létesülő népiskolák taneszközökkel és felszerelésekkel való ellátására, mintegy háttérintézményként jött létre. Gyűjteményével, mely tehát nemcsak hazai, hanem külföldi taneszközöket is tartalmazott, egyedülálló volt Európában. Egyedülállósága egyetemességében, abban állt, hogy nemcsak a magyarországi, hanem a különböző haladó országok taneszközeinek gyűjtésére vállalkozott. Nem a mai értelemben vett múzeum volt, hiszen nem annyira a múlt tárgyi emlékeit gyűjtötte, hanem az akkor használatos taneszközöket. Külföldi taneszköz gyűjteményével lehetőséget kívánt adni összehasonlító kutatásokra, a hazai tanszeripart pedig korszerű taneszközök gyártására ösztönözte. Feladata volt a taneszközök gyűjtésén, bemutatásán kívül a taneszközök, tankönyvek bírálata, iskolák taneszköz felszerelési jegyzékeinek elkészítése, közzététele. A múzeum már a kezdetekben jelentős könyvanyaggal (tankönyvekkel, iskolai értesítőkkel, kézikönyvekkel) rendelkezett.

A későbbiekben mindinkább szükségessé vált egy pedagógiai könyvtár létesítése is, melyet a múzeum egykori igazgatója Gyertyánffy István javaslatára, 1906-ban nyitottak meg. Ekkor kezdődött meg valójában a szakkönyvek rendszeres gyűjtése, a tankönyvek, szakkönyvek hiányainak felmérése. 1907-től indult meg az intézmény folyóirata, az Országos Paedagógiai Könyvtár és Tanszermúzeum Hivatalos Értesítője címmel. Kezdetben főként a tankönyvek, taneszközök bemutatásával, bírálataival, később pedig pedagógiai művek ismertetésével foglalkozott, és közölte a könyvtár és múzeum statisztikai adatait. 1917-ben szűnt meg, gazdasági nehézségek miatt.

A kettős intézmény Vángel Jenő vezetése alatt 1906–1914 között élte virágkorát. Gyűjteménye, mely a pedagógiai szakkönyveken és tankönyveken kívül iskolai értesítőket és ifjúsági könyvanyagot is tartalmazott, 1916-ra meghaladta a 40 ezer kötetet. A világháború következményeként fejlődése megtorpant. 1922-ben megszüntették a tanszermúzeumot, a könyvtárat pedig a Vallás- és Közoktatási Minisztérium könyvtárával egyesítették. 1933-ig mint a Vallás és Közoktatási Minisztérium Országos Tanügyi és Pedagógiai Könyvtára működött. Azonban sem a személyi, sem pedig a tárgyi feltételek nem tették lehetővé fejlődését. Ezért a minisztériumi vezetés a könyvtár felszámolása mellett döntött. Állományát – mely közel 100 ezer kötetből és ezen felül mintegy 30 ezer iskolai értesítőből állt – hazai könyvtárak (Széchényi Könyvtár, Egyetemi Könyvtár, vidéki egyetemei könyvtárak) és külföldi magyar intézetek között osztották szét, leválogatva belőle a minisztérium házi-könyvtára számára a tanügyigazgatási, kulturpolitikai anyagot, a lexikonokat és egyéb kézikönyveket, szótárakat, valamint az 1920 óta megjelent és kötelespéldányban kapott tankönyveket (kb. 5-10 ezer kötet közötti mennyiséget).

Ezzel megszűnt e jelentős intézmény, melynek feladatát – a pedagógus társadalom szakirodalommal való ellátását – 1958-ig, a könyvtár újra indulásáig a hasonló összetételű állománnyal rendelkező Fővárosi Pedagógiai Könyvtár töltötte be.

 

Az 1933-ban megszüntetett Országos Pedagógiai Könyvtár hosszú évek után, 1958-ban indult újra, melyet az 1956-os könyvtári törvény, illetve az 1958-as miniszteri utasítás rendelt el. Ennek értelmében a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Pedagógiai Könyvtárának és a Művelődésügyi Minisztérium Pedagógiai Könyvtárának összevonásával, az iskolai könyvtári hálózat központjaként létrehozták az Országos Pedagógiai Könyvtárat. Az intézmény működését 1958. szeptember 1-vel kezdte meg. A Waldapfel Eszter által vezetett könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében hármas funkciót, országos szakkönyvtári, dokumentációs és iskolai hálózati és módszertani központi funkciót töltött be.

1958–1966 között történt meg a két könyvtár egyesítése, a szakkönyvtári, az iskolai könyvtárak irányításával kapcsolatos és a dokumentációs funkciók alapjainak, a szervezeti kereteknek kialakítása. Megkezdődött a bibliográfiai tevékenység, melynek eredményeként folyamatosan kiadták a Magyar Pedagógiai Irodalom (MPI) füzeteit, továbbá a retrospektív bibliográfiák munkálatai is elindultak. Az iskolai könyvtárak munkájának támogatása céljából kiadták az „Iskolai Könyvtárosok Tájékoztatója” című periodikát, illetve ennek folytatásaként a – napjainkban is megjelenő – „Könyv és Nevelés” című folyóiratot.

1967–1979 között, Arató Ferenc igazgatása alatt a legfőbb feladat a szakkönyvtári jelleg megerősítése volt. Ennek érdekében kiegészítették, korszerűsítették az állományt, felhasználva a nemzetközi kapcsolatokat is. Szakreferensi rendszert hoztak létre az olvasószolgálatban, és bővítették a szervezeti keretet az Összehasonlító Pedagógiai Osztállyal. Jelentős kutatások folytak: olvasáspedagógiai kísérletek, és kutatások, összehasonlító pedagógiai kutatások és a tizenegy nyelvű pedagógiai szótár munkálatai.

1968-ban a könyvtár feladatköre bővült a muzeális pedagógiai tárgyi anyagok gyűjtésével, létrejött az intézményen belül a Múzeumi Osztály. Ettől kezdve Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumként működött.

1980–1990 között, Balázs Mihály igazgatósága alatt kezdődött meg az Országos Pedagógiai Információs Rendszer kiépítése, és ennek támogatására az országban az elsők között bevezették a számítógépes feldolgozást, kidolgozva a pedagógiai tárgyszójegyzéket, és a tartalmi feltárásban a magyarországi könyvtárak között elsőként alkalmazva a PRECIS osztályozási rendszert. Ennek magyarra történő adaptációját Horváth Tibor, főigazgató-helyettes készítette el.

A könyvtár folyamatos fejlődésen ment keresztül az 1980-as évek első feléig. A fejlődés minden területen megmutatkozott: évente átlagosan 10 ezer kötettel gyarapodott az állomány, nőtt az olvasóforgalom, és a nemzetközi kapcsolatok is bővültek. Az NDK-val, Csehszlovákiával, Bulgáriával, Lengyelországgal és a Szovjetunióval kétoldalú szerződések útján biztosították egymás számára a kiadvány- és információcserét, részt vettek közös munkákban (Információs bulletin, a szocialista országok pedagógiai információs rendszerének kidolgozása stb.), konferenciákon, továbbá csereutazásokat bonyolítottak le tapasztalatszerzés céljából. Számos nemzetközi szervezettel is gyümölcsöző kapcsolatot alakítottak ki. Ezek közül a legjelentősebb az Unesco, illetve a BIE volt, melyekkel kiadvány- és információ cserét folytatott. Az OPKM MicroIsis felhasználó lett, ingyen hozzájutott a szoftverhez. Létrehozta a Számítógépes Csoportot, mely későbbiekben osztállyá alakult, és saját számítógépes rendszert dolgozott ki.

A könyvtár állománya közel fél millióra növekedett, gazdag pedagógiai és különgyűjteményeivel, melyek közül egyedülállónak mondható tankönyv és ifjúsági gyűjteménye, iskolai értesítő gyűjteménye pedig az OSZK mellett a legteljesebb az országban. Bár a fejlődés a 80-as évek második felétől – a világszerte tapasztalható gazdasági nehézségek és politikai változások következtében – visszaesett, de ennek ellenére elmondható, hogy az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum a nagy szakkönyvtárak sorába lépett, és szakkönyvtári, tudományos, dokumentációs és kiadói tevékenységével jelentős tényezőjévé vált a magyar könyvtárügynek, szolgálva a közoktatás irányítóit, a kutatókat és a gyakorló pedagógusok munkáját.

A rendszerváltozás után új fejezet kezdődött az intézmény életében. Jelentősen megváltoztak a gazdasági feltételek, átalakult a könyvpiac. Ez sok változást és újabb kihívásokat hozott az intézmény életében: növekvő árak, csökkenő beszerzési keret, személyi állományának csökkentése). Ezek között a körülmények között tölti be ma is országos feladatkörét, mint ODR szakkönyvtár és a MOKKA, illetve a MOKKA”R” program résztvevője.

 

*Bővebben ld. Droppánné Debreczeni Éva: Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum története

1. 1877- 1933. Bp.: OPKM, 2003.

Droppánné Debreczeni Éva: Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum története

2. 1958-1990. Bp.: OFI-OPKM, 2010.