Bod Péter emlékezete

Gráberné Bősze Klára

(Részlet a Könyv és Nevelés 2012/4. számában megjelent tanulmányból)

Magyar Athenas

Bod Péter (Felsőcsernát, 1712. február 22. – Magyarigen, 1769. március 2.) református lelkész, könyvtáros, bibliográfus, irodalomtörténész, művelődéstörténész, egyháztörténész. Erdély Kazinczyja volt. Sok könyvet írt, valamennyit magyarul „szabatos szép tiszta nyelven”. „Szent azért az ő emléke minden magyar előtt, nagy ő, oly nagy, minőt keveset tud felmutatni irodalomtörténetünk, egy fény-csillag ő nemzetünknek borús egén.” – írja róla Orbán Balázs1.

Bod Péter születésének 300. évfordulóján is azt kellene éreznünk, hogy szent az ő emléke, és minden magyarnak tudnia kellene róla, ismernie életét, munkásságát. Ápoljuk ennek az igaz, okos, szorgalmas magyar embernek az emlékét!

Nehéz élete volt. Önéletírásában2 számol be sorsáról, munkásságáról, problémáiról és nehézségeiről. „Én, Bod Péter, Erdélynek abban a részében, amely Moldvára tekint, [ … ] Felsőcsernáton községben, Kézdiszékben, a székelyek között születtem 1712-ik évi február hó 22-ik napján.” Édesapja ugyan nemesi családból származott, de Bod gyermekkorában 1718-ban éhínség, 1719-ben pestis pusztított a Székelyföldön. Két testvére és édesapja is meghalt ebben a járványban. Bod Péter is megbetegedett, „de Isten kegyessége által visszaadatván az egészségem, felgyógyultam.” 1718-ban kezdte meg tanulmányait, de az említett események miatt nem folytathatta a tanulást, csak az 1720-as években. 1724-ben a Nagyenyedi kollégiumba iratkozott be, de itt is éhezéssel kellett küszködnie.

1729-ben „Felsőbányára meghívást kaptam [ … ] gyermekek tanításával megbízottan 3 évet töltöttem el ott, magam pedig közben elolvasván a könyveket, amelyekre szert tehettem valamelyes tudományos kincset gyűjtöttem. Végül ruhát és egy kevés pénzt szerezvén [ … ] újból Enyedre jöttem.” Itt bölcseletet, teológiát és nyelveket tanult. „Bethlen Kata grófnő alumniát ajánlott fel, évenként harminc forintot. Viseltem a kollégium kebelében néhány tisztséget is. Így az 1736. évben a kollégium könyvtárának gondozásával voltam megbízva [ … ].” Mindemellett ebben az időben voltak tanítványai is.

1740 májusában – Bethlen Katalin grófnő segítségével – Leidenbe ment egyetemi tanulmányokat folytatni. Debrecen, Pest, Székesfehérvár után Mór községben „kényszerültünk megállni, és ott vesztegzárban maradni. Itt tizenkét napi késedelmet szenvedtünk.” [Bécsben] meglátogattuk a császári könyvtárat és más megtekintésre érdemes helyeket.” Részletesen leírja útját: Nürnberg, Würzburg, Frankfurt, Köln, Utrecht, Amsterdam után „1740. évi augusztus 23-án felvétetvén, lelkem legnagyobb gyönyörűségével három évet töltöttem el tanulmányok közt.” Ez időben elsősorban teológiai és történelmi ismereteit gyarapította. Héber, arameus (azaz szír és kaldeus) és arab nyelvet is tanult. Kimagasló eredményeket ért el. Önéletírásában tanárait is név szerint említi.

1743-ban tért vissza hazájába. Ezt a sok nehézséggel tarkított útját is részletesen ismerhetjük meg életrajzából. Részben kocsin, részben pedig gyalog tették meg a hazafelé utat. „… november 29. napján könyveimmel együtt épen Enyedre értem, ahonnan három évvel azelőtt távoztam.” Hét mázsa súlyú könyves ládát hozott haza magával. Hazaérkezésekor elfogadta árva Bethlen Kata grófnő meghívását, és Fogaras várában (Olthévízen) a grófnő udvari lelkésze lett. Nemcsak papi szolgálatot teljesített itt, de rendezte Bethlen Kata könyvtárát is, összeállította annak katalógusát. (Később a grófnő halálakor − 1759-ben − a temetésen ő mondta a búcsúztató beszédet. Közben felajánlották számára a marosvásárhelyi kollégium tanári állását, de nem vállalta el, mert a tudományos munka vonzotta. 1749 decemberében átköltözött Magyarigenbe, ahová szintén meghívást kapott. „Akkor nyilvános hitszónoklattal kezdtem el működésemet.”

A továbbiakban is részletesen elmeséli életét, házasságait, gyermekei születését, munkásságát, találkozásait, ír az időjárásról, könyvei kinyomtatásáról, ennek pénzügyi vonatkozásairól stb. 1768. április 9-ig tart a napló, amikor is baleset történik a szőlőjében: „a bal kezemet erősen megvágám”. Ez okozta aztán halálát is. „Temetése a magyarigeni papi temetőben zajlott le, 1769. március 12-én, amelyen a nagyenyedi szolgatársa hirdette az igét. Sírja ma a magyarigeni templomkertben látható.”3

1 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Pest.: 1868. I. köt.; Orbán Balázs (1829–1890) író, néprajzi gyűjtő, történész.

2 A következő idézetek forrása: Bod Péter: Magyar Athenas. (Válogatta, sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Torda István.) Bp.: Magvető, 1982. p. 7–79.

3 Gudor Kund Botond: Istoricul Bod Péter (1712-1769). Cluj Napoca: 2008.