OPKM

rövidfilm, kultúrfilm, népszerű tudományos film, kísérleti film, ismeretterjesztő film, természetfilm, dokumentumfilm, híradófilm, játékfilm

Műfaji megjelölések. Át-átfedik egymást. Koronként eltérő módon használták, használjuk. A II. világháború utáni időszak, az 1950-es évek egyik sokat elemzett és vitatott kérdése: csupán a készítő, a forgatókönyvíró, a rendező szándéka, a megrendelő akarata határozza-e meg a születendő film műfaját? Az elemzők egyben megegyeztek: mindezt befolyásolja a felhasználás mikéntje, a vetítés helyszíne, körülményei. Ez nem csak a vitákban jelent meg, hanem magukban a filmekben is.

A háború utáni első rövidfilmek a romokból éledező országot – Budapest hídjainak újjáépítését a Kossuth hídtól az Erzsébet-hídig, a bányák megnyitását a város újjáépítését – mutatták be. Látta a „nagyközönség” a moziban, nézte az iskolában és lelkesült diák, tanár, okult és tanult is belőle. Az államosításig – a MAFILM létrejöttéig – egyetlen egy oktatófilm született meg: Bojtor László rendező és Hegyi Barnabás Zöld-sárga-piros című 1948-ban készült filmje, melynek érdekessége volt, hogy színészekkel dolgozott – Latabár Kálmánnal és Kiss Manyival.

1949 után sorra születtek földrajzi témájú filmek: A Balaton egy napja, 1950-ben A Balaton és A Bakony, A Mecsek és Pécs. 1953-ban megszületett kissé didaktikus módszerekkel a Földrajzi alapfogalmak című geológiai alapfogalmakkal foglalkozó oktatófilm.

Ezután az iskolák – de a nagyközönség számára is – egymás után készültek a szakoktató jellegű filmek, melyekben a termelés, a termelékenység bemutatása dominált.

Egy későbbi Öveges-óra előzményeit fedezhetjük fel Decsi Klára rendező és Illés György operatőr Barkácsolástól a fizikáig című kisfilmjében. Témája: hogyan készítsünk kísérleti eszközöket a fizikatanításhoz.

Egyre több „hogyan készül” típusú film jelenik meg. Ilyen például Lakatos Vince rendezésében: A cukor és a Hernyóselyem.

Jellemzően a szakosodás irányába színesedik a tartalom: a szögbeveréstől a vasbetonszerelésig, a lábbeli gyártásától az áramfogyasztásig szinte minden témáról készül rövidfilm, oktatófilm.

Az ipari tematika szinte egyeduralkodó volt az 1950-es évek elején. Mellette egy téma, műfaj bontakozott ki igazán, ez a természetfilmezés volt. Nem véletlenül. A politikai, ideológiai egyirányúság propagandisztikus, pártos követelményeit a natura, a természet szabadságával lehetett meg- és kikerülni.

A korszak két – világszínvonalon is – kiemelkedő természetfilmes alkotója Homoki Nagy István és Kollányí Ágoston. Filmjeiken azóta is generációk nőttek fel, alkotásaik tanórákon peregtek évtizedekig – peregnek néhol ma is – a lesötétített tantermekben.

Homoki Nagy István filmjeiben: Kis-balatoni nádréteg (1949), A löszfalak madarai (1950), Egy kerecsensólyom története (1950) a madarak specialistájaként azok életét, világát mutatta be. Igazi sikerét két klasszikus filmjével érte el, a Vadvíz-ország (1951) és a Gyöngyvirágtól lombhullásig című filmjével.

Tanárember, a fizika és a matematika felől érkezik Kollányi Ágoston a filmhez. Korai filmjeiből részben ki is derül mindez. Az anyag szerkezete (1951), a Hegyek mozdulnak (1951), a Föld felszíni változásai (1951), az Akvárium (1954), a Vadak az árban (1954) az Aggtelek (1954) filmjeire a példaszerű tudományos gondolkodásmód jellemző, de mellette gyönyörű harmóniában megjelenik a természet szépsége, a mozgás, a szín, és a forma. Az 1950-es évek második felében is e „természetfilmes” módon készíti filmjeit, pl. a Tiszavirág. Az Egy másodperc története alkotásában speciális lassító gépekkel másodpercenként több száz kockát felvéve „játszik” az idővel.

Követőik és az új utakat kereső és járó rendezők, forgatókönyvírók, operatőrök százainak, jól-rosszul elkészített oktató- és nevelőfilmjein nőtt fel közelmúltunk diáksága, mi magunk is. Emlékszünk, vagy tán elfeledtük már?

Az oktató- és nevelőfilmre szakosodott állami intézmények

MAFILM, MOKÉP, IFI, ITG, IFÉRT, TANÉRT, OOK

1947-ben az oktatási kormányzat a Közművelődési Filmintézet szervezeti keretei között szabályozta az iskolai oktatófilmek készítését. Ők látták el az iskolákat oktatótekercsekkel és szervizelték a meghibásodott vetítőgépeket.

A rákövetkező két évben a MAFILM feladata lett a gyártás, a forgalmazást pedig a MOKÉP végezte.

1952-ben az Oktatásügyi Minisztérium kivette a MAFILM fennhatósága alól az oktatófilm ügyet és létrehozta az Oktatásügyi Minisztérium Szemléltető Filmkirendeltségét.

1957-től új szervezeti keretek között, az Iskolai Filmintézetben (IFI) készültek a filmek. Addig még sosem látott mennyiségben sokszorosították – gyakran technikai és néha minőségi problémákkal nem is törődve – a tekercseket.

Az Iskolai Taneszközök Gyára (ITG) és az Iskolai Felszereléseket Értékesítő Vállalat (IFÉRT) összevonásával 1968-ban létrejött az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat – ismertebb nevén a TANÉRT. Az iskolák szertárait, tantermeit tömegesen elárasztották az általuk gyártott és forgalmazott taneszközök, hangszalagok, oktatófilmek – laboratóriumi eszközök, segédeszközök – iskolai berendezések, bútorok. A TANÉRT feladatai közé tartozott ezeknek a taneszközöknek – így a filmeknek is – a kis- és nagykereskedelmi értékesítése, külön részleg foglalkozott a berendezések, a filmvetítők szervizelésével, javításával.

Az 1980-as évekre bővítette kapacitását, korszerűsítette profilját a vállalat. Az alsó- és középfokú oktatási intézmények mellett ellátták az óvodákat, napközi otthonokat és egyéb közművelődési intézményeket is. 1980-as évek végére a biztosnak számító állami megrendelések sorra elmaradtak, megújulási kísérletként a TANÉRT felvette a nagy múltú előd nevét: Calderoni Műszer-, Taneszközgyártó és Forgalmazó Vállalat. A jól csengő név sem tudta megmenteni, 1992-ben csődbe jutott.

A Szentkirály utcai székház legfelső szintjén – szekrényekben, tárlókban – feldolgozott, katalogizált taneszközök ezrei sorakoztak, ez volt az Etalontár, az eszközök mellett a gyártás, a használat, a tartalom adataival, információival. Így példás rendben sorakoztak a TANÉRT által készített oktatófilmek is. Az 1990-es években az állam védetté nyilvánította ezt az Etalontárat, a szocialista taneszközök gyűjteményét. A vállalat felszámolása, részekre hullása után a védett gyűjtemény – az oktatófilm-anyag is – a privát szférához került és megkezdte rejtőzködő, lappangó életét. Évek múlva egy bükkfürdői kastély fűtetlen és beázó melléképületéből került elő az addigra már szinte teljesen megsemmisült, penészes, rozsdás szemét. Az Etalontár filmjeinek itt fejeződött be a története.

A filmek készítése mellett megoldatlan volt Magyarországon az oktatástechnikai és technológiai kutatás, valamint a filmekkel kapcsolatos fejlesztések és a képzések koordinálása. 1973-ban a kormány – az UNESCO és az UNDP (Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja) hathatós támogatásával és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Audiovizuális Állandó Bizottsága javaslatára – életre hívta az Országos Oktatástechnikai Központot. Oktatástechnikát tanítók számára rendszeresen szakmai konferenciát tartottak, kétévente rendezték meg a Nemzetközi Oktatófilm és Video Hét című szemlét.

Működése alatt az OOK kialakított egy – a kor technikai fejlettségi szintjéhez mérten modern – médiatárat és filmgyűjteményt. Az 1990-es évek elején az Országos Oktatástechnikai Központot megszűntették. Az egyetemek, főiskolák oktatástechnikai tanszékei, csoportjai már rég átalakultak média, információtechnológiai, multimédiapedagógiai, informatikai tanszékekké. Szerencsére a jelen és a jövő kutatói számára a médiatár analóg, 16 mm-es filmjei megmaradtak.