2020 Közelítés - iskolai könyvtárügy
         
Iskolai könyvtárak a diákokért
Könyvtári közelítő az OPKM-ben
Élő adások az Országos Könyvtári Napok keretében
2020. október 6. és 8.
 
„Ünnepeljük együtt az iskolai könyvtárak világhónapját! Nézzünk be minél több iskolai könyvtárba!” szólít fel felhívásában a Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE). Ez egybeesik az Orszgos Könyvtári Napok felhívásával is. A programok során azt mutatjuk meg, miért fontosak az iskolai könyvtárak az emberek életében, és ezen munkájukat hogyan támogatja az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum.
 
Az iskolai könyvtárak, mint ahogyan az iskola a diákok fejlődését szolgálják. Az ott dolgozó pedagógusok és azon is belül a könyvtárostanárok támogatása is a tanulók fejlesztését hivatott elősegíteni.
 
Az OPKM számos szolgáltatásával támogatja az iskolai könyvtárak munkáját és az olvasóvá nevelést. Ebből kettőt emelünk ki:
  • Könyv és Nevelés – annak legfrissebb számában megjelent olvasásszociológia írást,
  • Olvasmányok Tudástára – egy most megjelenő korosztályos és tematikus olvasmányajánlót – mely a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kiválasztását segíti.

Helyszín: Online

A KTE Könyvtári – KÖZELÍTÉS c. programjába csatlakozunk be. Ez egy online közvetítés folyam, amelyben minden vállalkozó iskolai könyvtár vállalhat egy napot, amikor élő közvetítésben, akár interaktívan bemutatja, hogy mit nyújt az iskolai könyvtár az embereknek.
  • Élő adás: A programokat élőben adjuk egy bárki számára hozzáférhető YouTube csatornán. Közben élő chatelési lehetőséget biztosítunk, ahol az érdeklődők kérdezhetnek.
  • Csatorna neve: KTE iskolai könyvtár

 

Program

2020. október 6. kedd 16.00-16.30

Közelítés a kortársak felé: a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom helye az iskolai könyvtárakban
Bakó Katalin könyvtáros – Fenyő D. György magyartanár

Az OPKM a napokban jelentette meg honlapján az Olvasmányok Tudástára c. gyűjteményét, mely kigyűjtve tartalmazza a tantervekben szereplő irodalmi műveket, de emellett 6 életkori kategóriában szabadidős kortárs olvasmányokat ajánl. Ez segíti a pedagógusokat, szülőket és természetesen a könyvtárostanárokat is az olvasmányok ajánlásában.
 
A közvetítés során a gyűjtemény egyik összeállítója beszélget egy magyartanárral a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom iskolai (könyvtári) jelenlétének fontosságáról. Arról, hogy legyen végre a gyerekek és a fiatalok kezében az iskolákban is róluk és nekik szóló irodalom.
 

2020. október 8. csütörtök 15.00-15.30

Iskolai könyvtárak az olvasó emberekért. Amit a számok mutatnak
Nagy Attila és Péterfi Rita olvasáskutatók

Ismert olvasáskutatók emelnek ki fontos olvasásszociológiai adatokat, melyek rámutatnak az iskolai könyvtár és az olvasmányhoz jutás összefüggéseire. Felhívva ezzel a figyelmet arra, hogy a tanulás eredményességét meghatározzák az olvasási szokások, így az oktatás minőségét meghatározzák az iskolai könyvtárak.
 
A program apropóját a Könyv és Nevelés c. folyóirat legújabb számában megjelent olvasásfelmérési adatok adják. A Könyv és Nevelés az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szaklapja, mely 1959 óta támogatja az iskolai könyvtárakat, az olvasásfejlesztésért dolgozókat.