A Pál utcai fiúk

A regény és Molnár Ferenc nyomában, ferencvárosi, józsefvárosi kalandozás a múltban

A Pál utcai fiúkA Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc híres regénye, abban az időszakban játszódik a nyolcadik és kilencedik kerület határán, amikor a Belső Ferencváros hatalmas fejlődésen ment keresztül. A régi, földszintes házak, ipari üzemek, üres telkek helyén – a kor divatja szerinti – emeletes bérházak, iskolák, óvodák épültek, melyek a mai napig meghatározzák a városrész képét. A Józsefváros, amely azóta is többször megújult, elveszítette falusias jellegét és felépültek a város szegényebb lakóinak szánt bérházak. A város egykori szélén létrehozott Füvészkert nagy részét pedig elfoglalták a gyógyító és oktató célokat szolgáló klinikák. Molnár Ferenc gyerek- és fiatal korának Ferenc- és Józsefvárosába kísérjük el a séta résztvevőit.
Ha végigjárjuk a „Muzitól” a Füvészkertig tartó útvonalat, a Pál utcai fiúk és Neumann Ferenc életének emblematikus helyszínein haladunk. Megnézzük, hova jártak Bokáék iskolába, hol vehették meg a diákabrakot, hol lakott Nemecsek, hol lehetett a grund, és hol került sor a végzetes fürdőre. Megismerkedünk a belső Ferencváros oktatási intézményeivel, az oktatásügy legfontosabb helyi szereplőivel. Felidézzük azt az időszakot, mikor a kilencedik kerületben felépültek a református oktatás legfontosabb budapesti intézményei. Ránk köszönnek a környék régi lakói, azok az írók, költők, művészek, sportolók, akik Molnár Ferenc előtt vagy vele egy időben éltek és dolgoztak itt a kerületben. Megnézzük, hol lakott Mikszáth Kálmán, hol működött a Nyugat szerkesztősége, ahová a fiatal tanár, Babits Mihály vitte kéziratait már az első világháború előtt.

A séta regisztrációhoz kötött.
 

A Pál utcai fiúk A Pál utcai fiúk