OPKM

1871. február 6-án temették Ercsiben Eötvös Józsefet, Magyarország első vallás- és közoktatásügyi miniszterét. Erre emlékezve a Pesti Naplót idézzük, mely 1871. február 7-én – a fenti címmel – így számolt be a temetésről:
„Ma délután kísértük végnyugalomra a felejthetetlen férfiút. Kora reggel indult el a halottaskocsi Pestről, kísérve a családbeliektől és néhány meghittebb baráttól. A kocsit közvetlenül Pest városa hajdúi környezék. Tétényben, harangszó mellett, Pest megye küldöttsége és gyászlobogóval a falubeliek várták. […]
Egy óra tájban érkezett a menet Ercsibe, hol Zuber [József] és Szűcs Adolf alispánok, Bóné Géza főjegyző vezetése alatt Fejér megye küldöttsége várta. […]
A menet egyenest a templomba indult, hol már több, a környéken lakó, vagy birtokló kapacitás [= jeles személyiség] várta. Az ercsi római katolikus templom egyszerű, falusi templom, amilyen Magyarországon van minden jobb módú községben, és nem is volt ez alkalommal különösen feldíszítve. Közvetlenül az oltár előtt ott állt a fehér koporsó, rajta az ezüst feszület, az egyetlen díszítés. A kar is olyan egyszerű falusi temploméneklőkből állt, kiknek művészete alig szerepelhetne egy fővárosi nagyúri temetésen.
De midőn az első padban ott láttuk a gyászoló özvegyet, leányait, fiát, mindnyájan a bánattól csaknem átszellemült arcokkal; ott, rangkülönbség nélkül a tisztelgők őszinte részvéttől, egy fájdalmas veszteség nyomasztó érzetétől áthatott sorait, fényesebbnek tetszett az igénytelen falusi templom, emelkedettebbnek az egyszerű szertartás, mint sok merész boltozatú, művészi falképekkel, dicsekvő dóm, és csillogó, szemkápráztató gyászünnepélyei. […]

Báró Eötvös hamvainak átvitele az ercsi-i családi sírboltba 1871. február 6-án Ranics Adolf fametszete Keleti Gusztáv vázlata után. (Vasárnapi Újság 1871. február 26.)

A halottas kocsi most a sírbolthoz indult. Ercsitől nyugatnak, mintegy félórányira fekszik egy magányos kápolna; egy fedett oltár az egész. A kápolna hátfelében van a családi sírbolt. Ercsi egyszer az Eötvösöké volt; most csak ama néhány arasznyi földet birtokolják ott – melyen temetkeznek.
A szűk, földalatti sírboltba a lépcsőn ismét képviselők vitték le a koporsót. Az elhunyt fia és néhány jóbarát kiséré. Az elhunyt szíve, e meleg, nemes, költői szív külön egy gyászba vont kis szekrényben őriztetik. […]
A sírboltban Radnics [Imre] kanonok monda az aggkor és meghatottságtól szaggatott hangon egy végbúcsúztató miatyánkot. Az ősz áldozár, ki most Eötvös József koporsója előtt térdelt, egykoron, fél századánál több, bölcsőjét is megáldá. […]
Alkonyatkor hagytuk el a falut, melynek földjéhez e naptól fogva mély kegyeletek csatolják a magyar nemzetet: e föld egy nagy fiának tetemeit takarja. Vajha szelleme örökre köztünk élne!”

Összeállította: Pifkó Dániel