OPKM

„Társaság kell nekünk, szépirodalmi társaság.”

Az 1850-es évek közepére, mikor a szabadságharc leverése után a „győztesek ingerültsége csillapodni, másfelől a nemzet zsibbadtsága oszladozni kezde”, előtérbe került a magyar irodalmi élet újjászervezésének kérdése. Mindenki számára egyértelmű volt az, amit Arany János egyik levelében röviden így fogalmazott meg: „Társaság kell nekünk, szépirodalmi társaság.” Eötvös József tevékenységét felidéző sorozatunkban ezúttal a Kisfaludy-Társaság újjászületésében betöltött szerepével foglalkozunk.
A Kisfaludy-Társaság – amelyet 1836-ban alapítottak - fő feladatának a magyar irodalom fejlődésének támogatását tekintette. Eötvös József, aki ebben az időszakban már országosan ismert író volt, az alapítás utáni években kapcsolódott be a Társaság munkájába, és még az 1848-as forradalom kitörése előtt annak elnökévé is választották. A szabadságharc leverését követően a Kisfaludy-Társaság tevékenységét a kialakult politikai viszonyok rendkívüli módon megnehezítették; éveken keresztül szünetelt, csak egy-egy könyv kiadására szorítkozott. Bár 1853-ban már történt kísérlet a működés újbóli megindítására, erre még évekéig nem volt lehetőség.
Eötvös, Münchenből való 1851-es hazatérte után, fokozatosan kapcsolódott be a magyar kulturális és tudományos élet újjászervezésébe. Első jelentősebb eredmény volt, hogy 1855-ben sikerült újraindítania a Magyar Tudományos Akadémia működését, ahol alelnöknek választották meg. Ebben az időben számos megemlékezésen és ünnepségen mondott beszédet. Többek között a Vörösmarty emlékünnepélyen, Kisfaludy Sándor balatonfüredi szobrának leleplezésén és Széchenyi István felett az Akadémián. A legnagyobb érdeklődést kiváltó azonban az 1859. október 27-én, Kazinczy születésének százéves évfordulóján, a Nemzeti Múzeum Dísztermében tartott emlékbeszéde volt. Az újságok rendkívüli érdeklődés mellett megtartott szónoklatról számoltak be, mely „nemes érzelmeket” és „leírhatatlan” hatást váltott ki a teremben összegyűlt emberekből, akik azt szűnni nem akaró tapssal jutalmazták.
A Kisfaludy-Társaság működését végül 1860 áprilisában engedélyezték, az első ülést pedig május 24-én tartották meg, melyen az elnökkel együtt összesen tíz tag vett részt. Még ebben az évben megválasztották az új tisztviselőket: az elnök Eötvös József, a helytartó elnök Toldy Ferenc, az igazgató Arany János, a titkár Greguss Ágost lett. Döntöttek a Kisfaludy-Társaság Évlapjainak kiadásáról, és egy szépirodalmi könyvsorozat elindításáról is.
Nehezen éledt újra a Társaság tevékenysége, túl hosszúra, lassúra nyúltak a különféle előkészületek, ezért a következő év február 6-án esedékes ünnepélyes közgyűlés egy évvel történő elhalasztása mellett döntöttek.
A Kisfaludy-Társaság szervezési feladataitól az aktuális politikai események részben elvonták Eötvös figyelmét is. 1861-ben a budavári kerületben indult a választáson, az újonnan összeült országgyűlésben pedig a legaktívabb tagok közé számított. Az országgyűlés feloszlatása után időlegesen megint visszavonult a politikától és ismét a szervezési feladatok kötötték le az idejét.

„mi át vagyunk hatva feladatunk nagyságától”

Végül 1862. február 6-án 10 órától a Nemzeti Múzeum Dísztermében tartotta a Kisfaludy-Társaság a szabadságharc leverése után az első ünnepi közgyűlését, a tizenkettediket megalakulása óta, s ahogy arról a Pesti Napló beszámolt „nagyszámú és díszes közönség jelenlétében”.
Eötvös elnöki beszédében nagyszabású elemzését adta az irodalom aktuális helyzetének, jelenségeinek, és az ahhoz kapcsolódó, abból következő feladatoknak. A nemzetek fejlődésére ható tényezők közül a szépirodalmat tartotta a leghatalmasabbnak.
Meglátása szerint a tisztán esztétikai és irodalmi érdekeken túl, általánosabb okok is szükségessé teszik a Társaság működését. Úgy véli, hogy „Vannak sokan, kik a kort, melyben élünk, prózainak nevezik.” Bár Eötvös elismeri, hogy a materializmus nagyon elterjedt, nem ért ezzel egyet, hiszen „Költői minden kor, mely eszmékért lelkesedni tud: s ilyen a mienk”.
Korának európai irodalmában negatív tendenciákat is felfedezni vélt. Úgy látta, hogy mivel egyre többen olvasnak, ez egyrészt rendkívüli produktivitást váltott ki az írókból, másrészt a közönség nem kívánt módon befolyásolja az írók munkáját. Ezzel magyarázza, hogy „bizonyos szélesség és pongyolaság jött be minden irodalomba, mely a remeknek eszméjével össze nem fér.” Az irodalmi forma hanyatlása mellett nagyobb jelentőséget tulajdonított annak, hogy a népszerűség keresése miatt ez az „érzésekre s elvekre nézve, melyet az irodalom terjeszt” káros hatású. „A tömeg rosszindulatainak hízelegve” ugyanis a társadalom erkölcsi alapjait veszélyeztetik. A magyar irodalmat nagyrészt még mentesnek gondolta ettől, a külföldi regényirodalomban azonban ezt tartotta az általánosan elterjedt iránynak. Úgy vélte, hogy a hazai irodalmat a rá leselkedő veszélytől azzal lehet leginkább megóvni, hogy a nemzeti irodalom felemelkedésén kell dolgozni, valamint a nép emelését szolgáló külföldi műveket kell lefordítani, hiszen a „rossz irodalom” ellen a „jó irodalom” véd meg. Ebben a két feladatban határozta meg a Társaság célját, s beszéde végén ezekhez kérte a társadalom pártoló segítségét, támogatását.

Bányai Tamás

Felhasznált irodalom:

• Hivatalos közlemények. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai, Új Folyam, 1868. 1. évf. (1860-1863).
• Kéky Lajos: A százéves Kisfaludy-Társaság (1836-1936). Franklin-Társulat, Budapest, 1936.
• Kővári József: Ötven év a Kisfaludy-Társaság történetéből (1849-1899). Martineum Könyvnyomda, Szombathely, 1934.
• Ferenczi Zoltán: Báró Eötvös József, 1813-1871. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1903.
• Devescovi Balázs: Eötvös József. Kalligram, Pozsony, 2007.
• Pesti Napló 1859, 10. évf., 2913. sz.
• Pesti Napló 1862, 13. évf., 3576. sz., 3592. sz., 3593. sz., 3596.sz., 3597. sz., 3600. sz.
• Vasárnapi Ujság 1862, 9. évf., 6. sz., 9. sz.