„ajánlatos volna egy sciopticon is”

Vetítőgépek Kolozsi Sándor gyűjteményében1 


A 21. századi ember számára megszokott a képalkotók, képhordozók és képközvetítők megszámlálhatatlan sokasága, melyeket életünk során használunk, vagy amelyekkel találkozunk. Általában csak kivételes alkalmakkor szembesülünk azzal, hogy ezek a mindennapjainkban jelen lévő eszközök nem tegnapról mára keletkeztek. Ilyen ez a mostani alkalom is.

Bepillantva az üvegfalon, mindjárt a kiállítás kezdeténél egy izgalmas régi készüléket látunk, a mai projektorok dédapját. Neve is archaikusan cseng, az ógörög hé szkiá (ἡ σκιά), vagyis az árnyék, árnykép, árnyrajz jelentésű szónak, és a látási, látásbeli, láttani, vagyis optikai jelentésű optikosz (ὀπτικός) melléknév 3., semlegesnemű alakjának az összetétele: sciopticon.2
Ha a kiállításban tovább lépünk, a mai digitális projektorok ükapjával is találkozunk: ez egy nürnbergi laterna magica, azaz bűvös lámpa (hívták hajdan boszorkánymécsnek is).

Ezek az „ős-eszközök” nem idegenek számomra, hiszen a Pedagógiai Múzeumban dolgozom: gyűjteményünkben szintén megtalálhatók a laterna magicák, ívfényvetítők, episzkópok – a transzparens és pozitív képek vetítőeszközei. Egy muzeológus a tárgyak mögött a lehetséges történeteket is keresi. Mindjárt szolgálok is egy ide tartozóval.
 
Az erdélyi Erzsébetváros Raphaeli gimnáziuma 1889 februárjában nehéz napokat élt át: királyi tankerületi főigazgatói vizsgálatot kapott. A háromnapos látogatás nyomán kiállított jegyzőkönyv nem volt valami fényes. Nemcsak az épület volt elhanyagolt, de a bútorzat és a felszerelés körül is hiányok mutatkoztak. Fel is sorolták mindjárt, mire lenne égető szükség. „Ajánlatos volna egy sciopticon is” – foglalták a protokollba. Ezzel lehetne vetíteni a földrajz órákon.3
Az 1870-es, 80-as években nemcsak a budapesti, hanem a vidéki középtanodák jelentős része is már komoly összegeket költött tanszerekre, pedig ezek a vetítők, amelyek sokszor még petróleumlámpával működtek, nem voltak olcsók.4  A technika fejlődésével együtt járó leselejtezésekkel, a múzeumi vagy a gyűjtői leletmentések során ezek a tárgyak – már amelyek nem pusztultak el – jobbadán kikerültek eredeti környezetükből, elvesztették eredeti funkciójukat, műtárgyakká váltak.

A Kolozsi-gyűjtemény

Hogy megérthessük, miként jöhet létre olyan gyűjtemény, melynek itt csak töredékét látjuk, nemcsak a tárgyakra kell koncentrálnunk. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kollekciót létrehozó személyét sem. Meg kell vizsgálnunk, milyen fontos állomások alkotják általában egy gyűjtő fejlődésének útját.
Induláskor a ’szabadidő úgymond hasznos eltöltése’ lehet a cél: mindegy, mit és hogyan, de gyűjtsünk. Itt legtöbbször valamely külső indíttatás, például egy ajándékozás segíthet. Kolozsi Sándor visszaemlékezése szerint ezt a szerepet a Lemezárugyár transzformátoros mesefilm-vetítője töltötte be a karácsonyfa alatt. Ez már rég nincs meg, de látható a kiállításon a kollekció kezdő, legelső darabja, az a valószínűleg 1938-ban gyártott Agfa Opticus, amelyet a pesti Erzsébet téri híres Soós fotóantikváriumban vásárolt.

Ám kísérjük tovább egy tipikus gyűjtő útját. Elérkeztünk az amatőr fokozathoz, –– talán ennek a képviselői vannak a világon a legtöbben. Megmaradhat a hobbi szintjén, –– és el is ágazhat a „marchand amateur” felé, akit az anyagi érték motivál. A fent vázolt út első lépcsőfokait illetően még élhet az a közkeletű, kissé romantikus elképzelés, hogy a gyűjtő esténként előszedi, nézegeti, netán meg is simogatja féltett kincseit. A valódi kapcsolat azonban ennél prózaibb és egyben heroikusabb is lehet. Ezt a Kolozsi-gyűjtemény egy Leitz VIIIs diavetítője illusztrálhatná legjobban. A Jeney István szolnoki színművésztől vásárolt igen hiányos darabot 35 évig tartó aprómunkával (közkeletű szóval bütyköléssel) és eredeti alkatrészek türelmes keresésével lehetett ismét elsődleges állapotába hozni.5  (Sajnos ez a darab nem szerepel a szolnoki kiállításon)
Az igazi gyűjtőben mindig felébred a szenvedelmes vadász, aki – Vörösmartyt idézve – nem pusztán „hosszú méla lesben” ül s úgy „vár felajzott nyílra gyors vadat”, hanem maga törtet át csaliton, tüskés bozóton, hogy a hőn vágyott trófeához jusson.
A magasabb fokozat a tudatos gyűjtő, aki már konkrétan tudja, mivel akarja gyűjteményét bővíteni. Végül a tudós gyűjtő már a hátteret is felderíti, kutatást folytat, publikál. Gondosan felgöngyölíti a tárgy előéletét, esetleg annak korábbi, úgymond ’személyes kapcsolatait’.
A legmagasabb fokozatnak is nevezhető stációhoz a közösségért, a közjóért működő gyűjtő ér el, aki megosztja a tudását és hozzáférhetővé teszi kincseit – egyszóval közösségi ember. A kulturális örökséget tudatosan mentő és őrző gyűjtő nem tekinti konkurenciának a közgyűjteményt, és ennek fordítva is igaznak kell lenni. Egymást erősítik az együttműködésben.

Kolozsi Sándor egyesíti magában a tudós gyűjtő és a közösségért is dolgozó gyűjtő típusát. Gyűjteményének feldolgozottsága olyan mintaszerű, hogy bármelyik múzeum megirigyelhetné.
Tudományszervezői tevékenységét a Petzval József Emlékbizottság elnökeként az 1991-es emlékév kezdeményezése és lebonyolítása fémjelezte.
Gyűjteményét számos kiállításon mutatta be. Ezek közül kiemelkedik a két legteljesebb: a 2012-ben a szolnoki Damjanich János Múzeumban és 2022-ben a Túri Fazekas Múzeumban megrendezett tárlat.

Befejezésül idézném egy 1990-ben adott interjúja részletét:
„…a diavetítést talán azért szeretem a legjobban, mert kollektív élményt ad.” 6
Számunkra ez a kiállítás hasonló kollektív élményt nyújt, amiért köszönet illeti a most 75. születésnapját ünneplő Kolozsi Sándort. A kiállítást ezennel megnyitom.

Bogdán Melinda

Jegyzetek:

1. Kolozsi Sándor: „Szenvedélyem a fotográfia“ című kiállításán elhangzott beszéd, Szolnok, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Agóra Galériája, 2023. június 3. ↑
2. V. ö. Soltész Ferenc – Szinyei Endre: Görög-magyar szótár, 2. átdolg. bőv. kiad. Sárospatak, 1875. 605. és 457. A szkiá nemcsak az egyszerű árnyékot, de a halottak árnyait is jelentette, akik az alvilágban bolyonganak. ↑
3. Az erzsébetvárosi róm. kath. Raphaeli Gymnasium értesítője az 1888 – 89-ik tanévről. Közli László Dávid igazgató. Erzsébetváros, 1889. 25. ↑
4. Például a nagybecskereki főgimnázium 1881-ben közvetlenül a készítőtől, a szászországi Chemnitzben működő Lorentz műszerésztől vásárolt sciopticont. Értesítő a nagy-becskereki főgymnasiumról az 1881/82. tanév végén. Közli Arányi Béla főgymn. igazgató, kegyesrendi áldozár. Nagy-Becskerek, 1882. 66. Ennek ára 120 akkori német márka volt, ld. Sterzel, Johann Traugott: Vorführung des neuen Demonstrationsapparaten Sciopticon. In: Sechster Bericht der Naturwissenschaftlichen Gesellschaft zu Chemnitz, umfassend die Zeit vom 1. Januar 1875 bis 31. December 1877. Chemnitz, 1878. X–XI. ↑
5. Kolozsi Sándor szíves közlése 2023. május 30-i levelében, melyben kérdéseimre adott írásos választ. ↑
6. Sz. K. J. [Szarka Klára]: „…ahogy ma élünk, úgy nem lehet élni…” Beszélgetés Kolozsi Sándorral. In: Fotó, 37. 1990:8. 369. ↑